Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1939
69 A tandíj ev. és kát. tanulónak évi 80 P. Az izraeliták, valamint a bejáró magántanulók 20 —20 pengővel többet fizetnek. A tandíjon kívül beiratási díj címén minden tanuló 35 P-t fizet. A beiratási díj és a tandíj 1U része a beírás alkalmával fizetendő. (35+20=55 P.) Azok a tanulók, kik tandíjkedvezményben óhajtanak részesülni, a Nagys. és Nagytiszteletü Iskolai Kisbizottsághoz intézett kérvényüket hatósági bizonyítvánnyal felszerelve október 1-ig nyújtsák be a gimnázium igazgatójánál. Kívánatos, hogy az I. osztályba jövő tanulókat a szülők mielőbb előjegyeztessék. A vidéki tanulók csak az igazgatóság tudtával és beleegyezésével fogadhatnak Bonyhádon szállást. Élelmezést vagy a tápintézetben vagy a szállásadónál nyerhetnek. Máshol nem étkezhetnek, élelmezést külön helyen nem rendelhetnek. A bonyhádi családok diáktartó szándékukat az igazgatónál bejelenteni tartoznak. Figyelmeztetjük intézetünk növendékeit, hogy a nagyszünet idején is az iskola fegyelmi szabályai alatt állanak. Az iskolában kötelező a diáksapka viselése. Magyar nemzeti önérzetének azzal is adjon kifejezést a tanuló, hogy lehetőleg magyaros ruhát viseljen. Kérem az igen tisztelt szülőket, hogy — amennyiben gimnáziumunkba járó gyermekeiknek uj ruhára lesz szüksége, — szívleljék meg ezt a figyelmeztetést. Minden érdeklődésre — iskolai ügyben — válaszbélyeg ellenében szives készséggel felvilágosítást ad az igazgatóság. Az iskola telefon száma: Bonyhád 95. Hivatalos óra a nyári szünetben csak hétfőn, szerdán és pénteken d. e. 9—10-ig lesz.