Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1939
33 A tanári testület a nemzetiségi vidék e középpontjában kétszeresen súlyt helyez arra, hogy a tanulóifjúság következetes katonai nevelésben részesüljön. A tanulók tanáraikat, elöljáróikat és a község tekintélyesebb személyeit katonai tisztelgésben részesítik. Az intézeti diáksapka viselését a tanárikar kötelezővé tette és megkívánja a katonás jelentkezést vagy jelentéstételt. Ha az osztályba iskolalátogató, igazgató vagy tanár lép be „Vigyázz“-t vezényelnek. K katonás nevelésben a testnevelési tanárt a testület minden tagja kellő következetességgel támogatja, a tanulóifjúság pedig e nevelésben nem terhet lát, hanem hazafiui kedves kötelességet, melynek teljesítését örömmel és magyar büszkeséggel vállalja. Fegyelmi állapot. Tanulóink általában véve a jó maga- viseletú, udvarias, előzékeny és fegyelmezett ifjúság benyomását teszik. A tanári testület a kis községben állandóan szemmel kiséri a tanuló-ifjúságot s összeköttetéseinél fogva könnyen tudomást szerez a diákok otthoni viselkedéséről. Szeretettel és következetes szigorral azon van, hogy az intézet fegyelmi szabályainak érvényt szerezzen. Súlyosabb vétségre csak két tanuló ragadtatta magát. Az egyik ez évben idekerült és magáról megfeledkezett vándordiákot a tanári testület haladéktalanul eltanácsolta, a másikat hálátlansága és tiszteletlensége miatt róttuk meg. Ez utóbbi az igazgató tanácsára magántanulásra tért. A tanulók között vallás- és nemzetellenes irányzat nincsen, tiltott jelvényeket nem viselnek. Megengedett jelvények: Luther rózsa, Mária kongregáció, Soli Deo Glória, cserkész és sport- jelvény. Tanulmányi állapot. A tanulmányi eredmény osztályonként különközik ugyan, de általában véve kielégítő. Az egészségi állapot is nagyon kedvező volt. A mulasztások előnyös statisztikája ez évben is ugyanazoknak a körülményeknek tulajdonítható, mint más évben. Tanulóink testi egészségét és fejlődését u. i. nagyban előmozdítja intézetünk és internátusunk magas fekvése, jó levegője, egészséges ivóvize és — nem utolsó helyen — az az ízletes és bőséges élelmezés, melyet a tápintézet nyújt. Tanácskozások. A tantestület az elmúlt iskolai év folyamán 13 értekezletet tartott s azonkívül számos óraközi megbeszélést.