Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1937
43 Hősi halottunk ő, a katonai és polgári élet harcmezeién halt hősi halált. Elvesztettük Somogyi Istvánt, akit szerettüuk, becsültünk, tiszteltünk. Szerettük benne a barátot, a diáktestvért, becsültük az előttünk haladó férfiúi mintaképet, tiszteltük a nagytudású orvos- professzort. Ez a szeretet, megbecsülés, tisztelet megőrzi emlékét Alma Materünk történe ében, s példaképül állítja alakját a jövő generáció elé. Kunszt Henrik titkár a következő működési jelentést terjesztette elő a B. 0. Sz. 193 7 38-i I. rendes közgyűlési esztendőjéről. Az emberiség hajója viharzónába került. A földi béke napja elborult, vészterhes felhők borítják Isten ragyogó égboltját. A sötét látóhatár minden sarkában villámok cikkáznak, dörejek robbannak, és az alázuhanó veszedelmek tomboló árja a végpusztulás felé sodorja a nemzeteket és egyéneket. A biztos révet mutató világító tornyok fénye kilobbaut és a kétségbeesett milliók esdő szavára nem jön biztató égi szózat. A nyomorúságba, halálba taszítottak vére összevegyül a gyilkos gázok mérgével és a teljesen megbomlott emberi idegzet a téboly és kín vitustáncát járja. Az általános kavarodás haláltusájában magára hagyott árvaként egyedül áll a magyar. Ila időnként nyújtanak is feléje segítő baráti jobbot, Európa nagy családjainak e rokontalan faja mégis jól tudja, hogy a szabadulás és felemelkedés útját önmagának kell megkeresnie és kiharcolnia. Az önmagába és sorsába vetett elszánt, erős hitet, a hősi helytállás szívós akaratát idegenből, mástól nem várhatja, nem kölcsönözheti. Azért a mai magyar életnek minden megmozdulása, tevékenysége és tömörülése a faj és nemzet fenntartásának, egy békésebb és jobb jövőbe való átmentésének szolgálatában álljon. Minden intézmény, szövetkezés, politikai, társadalmi, kultúrális és szociális egyesülés annyit ér a nemzet életének szempontjából, mint amennyi eszmei tartalmat, hűséges és cselekvő akarást tud tagjainak leikébe sugároz- tatni és amennyit a nemzet egyetemes érdekét szolgáló célkitűzéseiből meg tud valósítani. Minden más csak üresen kongó frázis. Ebben a szellemben és hitvallásban alakult meg egy évvel ezelőtt a Bonyhádi Öregdiákok Szövetsége. Az ősi intézet megkon- duló harangjának hívó szavára másfél száznál több Bonyhádi Öregdiák gyülekezett össze az ország minden részéből, hogy lerója a hálának és szeretetnek adóját azzal az intézettel szemben, melynek hosszabb, vagy rövidebb ideig neveltje, tanítványa volt. E mellett a hűséges baráti érzés ápolá ának öröm ünnepe is volt e találkozó. Mindkét érzés könnyeket buggyantott a szemekből és a múltba révedező, meghatódott tekintet előtt feltámadt a közös gyermek- és ifjúkor sok-sok édes-bús emléke. De az összetartó kapocs, a közös átfogó érzés, mely az intézetet, a volt és jelenlegi tanári kart, a legöregebb és legfiatalabb bonyhádi diákot egy szoros egységbe foglalta,
