Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1936
12 iskolánk azonban különleges helyzeténél fogva egészen kivételes feladat teljesítésére van hivatva. Megcsonkított hazánknak olyan pontján fekszik, amelyen nem magyar ajkú lakosság veszi körül. Sajátszerű helyzetéből kifolyólag a tanulókkal való foglalkozása is különleges. Az alsó osztályba járó növendékek egy része küzd a magyar nyelvvel. Ez a körülmény roppant türelmet, nagy szeretetet s a fegyelem követelte szigorúság mellett végtelen szelídséget követel a tanártól. A gyermeknek éreznie kell, hogy a tanár át akarja segíteni a nyelvi nehézségeken. Hisz a gyermek maga is meg akar tanulni magyarul, érzi és vallja, hogy a magyar nemzet fia ő is, azé a nemzeté, mely ezer év óta lakik a négy folyó és hármas bérc honában. Trianon elszakította ugyan tőlünk hazánk legbecsesebb területeit, de nekünk, a csonka baza gyermekeinek annál nagyobb kitartással kell dolgoznunk s nap-nap után imádkoznunk kell Magyarország feltámadásáért; Nem magyar ajkú kis tanítványainkkal alkalmilag szeretettel külön is megértetjük azt, amit az elemi iskolában is tanultak, hogy ők is beletartoznak a nagy magyar közösségbe, hogy ők is honfitársaink, ők is a magyar nemzet tagjai, hisz ide költözött elődeiket annak idején meleg barátsággal fogadtuk. Kölcsey Ferenc rájuk is gondolt, mikor a Hymnust, Vörösmarty Mihály, mikor a Szózatot megírta. Nekik is szólt Petőfi Nemzeti dala, ők is ott küzdöttek Ozoránál és Szent-Tamásnál s kegyeletes emlékül az ő nevük is ott ragyog a világháborúban elesett hősök tiszteletére emelt szobrokon. Az osztályteremben, a Múzsák megszentelt csarnokában, imával együtt kezdjük a munkát, együtt mondjuk el törhetetlen bizalommal a Magyar Hiszekegyet, ugyanezt tesszük napi munkánk el végeztével. Ezekben az ünnepélyes pillanatokban mindannyian egynek érezzük magunkat a megtépett magyar haza iránt tartozó kötelesség tudatában. Ezeréves múltunk küzdelmes történetéből dagadó kebellel tanulják növendékeink azokat a lapokat, melyek a régi dicsőségét örökítik meg. A hazaszeretet példaadó hőseinek, a nagy tragédiák dicső vértanúinak története felébreszti lelkűkben a haza iránt való áldozatkészség tudatát. A hazáért semmiféle áldozat sem sok, a haza mindent követelhet fiaitól, mert „a nagy világon e kívül nincsen számodra hely“. Ezeréves történetünk egyik kimagasló eseményét állítottuk ifjúságunk elé, mikor az egyházi főhatóság 3025/V/935-36. sz. leirata értelmében megemlékeztünk Buda várának 1686-ban a török uralom alól történt dicsőséges felszabadításáról. A nagy napok történetét Lövik Kálmán tanár ismertette. Kegyeletes ünnepet rendezett a Petőfi kör okt. 6-án. — E napon hunyta le szemét örök álomra egyházmegyénk nagy szülötte, vitéz jákfai Gömbös Gyula, a magyar nemzeti öncélúság lánglelkű apostola is, ki a murgai egyszerű tanítói lakásból Magyarország miniszterelnöki székébe küzdötte fel magát. Korai elhunytáról köriratban az igazgató emlékezett meg, a temetés napjára, okt. 10 éré pedig az egyházi főhatóság szünetet rendelt el. E napon kellett volna iskolánk Kossuth Sportkörének megrendezni a Perczel Mór 48-as tábornok tiszteletére
