Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1933
34 A reálgimnázium részéről táborunkban voltak: Koritsánszky Ötté ehm. II. felügyelő úr, Hajas Béla igazgató, Lövik Kálmán, Rózsa Sándor, Merész Konrád és Károly tanár urak. Minden látogatónknak hálásan köszönjük csapatunk iránt tanúsított szíves figyelmét. A táborozás után, a tanév kezdetétől, csapatösszejöveteleinken megbeszéléseket, beszámolókat tartottunk a Gödöllőn láttottakról és tapasztalatainkról. Minden táborozónak tartania kellett egy előadást saját egyéni benyomásairól. Az év többi részét a szokott munkában töltöttük el, részint csapat, részint őrsi összejöveteleinken. A húsvéti szünetben őrsvezetői táborozáson volt Budapesten : Ritzl Pál és Péter. Június hóban a csapatot megtisztelte magas látogatásával Főtisztelendő és Méltóságos dr. Kapi Béla püspök úr. Ez alkalommal a csapat díszgyűlést tartott. A parancsnok Gödöllőn a táborban egy jamaikai operaénekest zongorán kísért és a ruszinszkói cserkészekkel operát adott elő a tábori szinházban. Évközben volt Budapesten, országos vezetőtiszti megbeszélésen. A cserkészcsapat keretében működő Csaba apródcsapat néhány tagját, Knábel Yilmos ig. tanító, apródcsapat parancsnok úr volt szíves csapatával együtt táboroztatni Gödöllőn. E helyütt fejezzük ki érte hálás köszönetünket. Az 1933/34. tanévi elszámolás a következő: Mindenekelőtt hálás köszönettel kell megemlékeznünk Faludi Ferenc szekszárdi reálg. tanár, cserkészfőtitkár úr, fáradhatatlan tevékenységéről, hogy megyei gyűjtésével lehetővé tette a csapat táborozását. E gyűjtésből 540 P-t kaptunk. Ugyancsak hálásan köszönjük vitéz Ilargittay Károly főjegyző úrnak csapatunk iránt évek óta tanúsított jóindulatát. A múlt évi értesítőben köszönettel nyugtatott Bonyhád nagyközsége részéről nyert 300 pengős adományt teljes egészében felhasználtuk a táborozáson és nyugtatjuk a junius 11-én kapott 100 pengőt is. Tehát hálás köszönettel nyugtatjuk a köv. adományokat : Tolnavármegye Cserk. Szövetsége . . 540.— P. Bonyhád nagyközségtől .....................100.— P. A reálg. K. I. S. O. K. (Molnár tanártól) 73.70 P. Várm. főtitkárság lev. lap adományából 40.— P. A csapat gödöllői táborozási és egész évi : Bevétele: . 1498.14 P. Kiadása: . 1483.05 P. Készpénz. Egyenleg . 15.09 P. Takarékpénztárban van ezenkívül . 304.05 P. vitéz Zerinváry János a 179. sz. Rákóczi cserkész csapat parancsnoka Tolnavármegye vezető tisztje.