Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1930
4 minél kevesebb beszéd legyen, az intézet nevében külön beszéd és búcsúztatás nem volt, legyenek tehát e sorok az elköltözött egyéniségének szentelve s fejezzék ki a veszteség nagyságát, mely intézetünket Schöll Lajos elhunytával érte. A megboldogult 2 évtizednél hosszabb ideig volt az intézettel szoros összeköttetésben mint egyhm. számvevő, alesperes majd 1921 —1931-ig főesperes és e hosszú időn keresztül mindig ugyanazon változatlan veretű jellemnek bizonyult, mely egyrészt díszére vált az Isten igéjét hirdető egyházi férfiúnak, valamint a világi viszonyokba helyezett kiizködő embernek. Főjellemvonása az önzetlenség volt. Sohasem kereste a maga hasznát, a tisztségek, melyeket viselt, nem jelentettek neki jövedelmi forrást, hanem súlyos kötelességeket és áldott munkaalkalmakat, melyeket buzgó lélekkel vállalt, hogy egyházának, iskolánknak s hazánknak szolgálhasson. Szent és nemes célokért nemcsak szellemének kincseit áldozta pazar bőséggel és önzetlen lelkesedéssel, hanem anyagilag is sok áldozatot hozott, talán többet, mint kellett volna, lelkészi és főesperesi tevékenysége folyamán. Másik uralkodó vonása volt a nemes egyszerűséggel párosult őszinteség. Ez az őszinteség olyan volt, mint a derült nyájas napfény, mely világosan láttat mindent a szemlélő előtt. Aki Schöll Lajos szemébe nézett, az olvashatott lelkében, mint egy nyitott könyvben, láthatta lelkének mozdulását, felragyogását és elborulását. Legtöbbször a derült jókedv és jóindulat sugárzott ezekből a szemekből ránk az éles értelem villanásaiban, de fájdalommal és borongó szánalommal vettük észre, hogy az utóbbi hónapokban többször jelentkezik e szemekben a szokatlan fáradtság, fájdalmas elborulás és nyugtalan aggodalom. A kimerültség és gondok életet sorvasztó jelei mutatkoztak rajta, de lelkes szorgalma, önfeláldozó kötelességérzete, nyugalmat nem ismerő munkakedve, melyek mindig jellemezték, arra kény- szeritették, hogy utolsó leheletéig hordozza nagy egyházmegyéjének súlyos terhét s munkálkodjék a közeli est leszálltáig az Ur szőlőjében. Intézetünket s annak ifjúságát őszintén szerette, úgy mint egy bölcs atya szereti gyermekeit. Féltő gonddal őrködött az intézet érdekei felett s ha ezek az érdekek
