Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1929
— 12 — nyáján boldog, szép napokat élveztünk Angliában és sok értékes gazdag tapasztalatra tettünk szert. Nem hittük sohsem, hogy a barátságnak és vendégszeretetnek, meg a cserkész testvériességnek oly előkelő, finom megnyilvánulási formái létezhetnek valahol, mint ahogyan ezt a nagy angol nemzetnél tapasztaltuk. A magyar cserkészetet képviselő 850-es csapatban képviselve volt intézetünk is, alulírottal és négy tanítvánnyal, azt hiszem ezen körülmény indokolttá teszi beszámolómat, e helyen. Budapestről július 27-én indultunk, délben, Győr, Hegyeshalom, Wien, Passau, azután a nagy német városok voltak közbeeső állomásai a kontinensen megtett utunknak. így: Regensburg, Nürnberg, Frankfurt, Köln és Belgiumban: Brügge és Ostende. Hajóra julius 29-én reggel 9-kor szálltunk, hogy délután 2-kor már elérjük Dovert, ezt a negyvenezer lakosú kis tengeri várost. Rothermere Lord hírlapjaiban előre jelezte a magyar csapat érkezését, tehát nagy közönség vár reánk. Mily nagy a fegyelem mindenütt, a kikötőben, az utcán, az állomáson — mindjárt szembetűnik mindnyájunknak. Másnap hajnalig Dover város vendégei vagyunk. Bejárjuk a várost, gyönyörködünk a tengerparti villasorban, a házak falán a gyönyörű, göndör fürtös, szőke gyermek fejekben, a tápszer reklámokban. Két napi utazás után jól esik a tengeri fürdés és felüdülve adunk hatalmas cserkészzenekarunkkal térzenét az esti órákban, a tengerparton, a korzózó angol közönségnek. Másnap hajnalban 4 órakor már angol vonaton robogunk Liverpool felé, Londont elkerülve, északnyugati irányban szeljük át a szigetet. Vonatunk gyorsvonati sebességgel száguld, csak nagy városokban áll meg. Nincs sehol búzatábla, csak legelő, nagy lombos fákkal. Liverpoolt déli 2 órakor elérve, a Mersey folyó alatt, néhány perc múlva Birkenhead végállomásunkra, egy hatalmasan fellohogózott csarnokba érkezünk. Minden lobogó ott van, csak a magyar hiányzik. Nem ismernek minket csak ott, ahol, a Lord a talajt előkészítette számunkra. Az utcán azonban a város közönsége, a sok nemzetbeli cserkész csapatból, főleg a magyar csapatot kiséri és egy angol