Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1929
— 10 — , Mert ez a szent jelvény, a nemzeti zászló, nemcsak a magyar jelennek a jelképe, ezen a szent jelvényen rajta ragyog a magyar múlt minden fényes dicsősége, ezen jel-, vényen rajta csillog ezer esztendő minden könnye, szomorúsága, minden tragédiája! Mert amikor ez a nemzeti lobogó erős, kemény magyar kezekben magasra emelkedett, akkor mindig deleiéin állott a magyar nemzeti nagyság, a magyar nemzeti egység 1 Ez a diadalmas nemzeti zászló ott. röpködött a honszerző Árpád kemény magyar kezében, ott lobogott Szt. István, Szt. László, Nagy Lajos, hollós Mátyás hatalmas birodalma felett és ha letörött is a nagymajtényi síkon, ha bus magyar könnyek öntözték is a világosi mezőn, soha a múltban szégyenfolt nem esett ezen zászlón, mert még az örökké gyászos mohácsi téreken is huszonnégyezer ádáz. kemény, pártos magyar vitéz adta életét ezért a szent sim- bolumért, még itt is huszonnégyezer magyar vitéz halt meg a zászló becsületéért 1 De ebben a jelvényben testet ölt a magyar jövendő is, ebben a jelvényben benne van minden magyar reménység is! llgy gubbaszt most a magyar jövendő zászlója, mint egy csukott szárnyú, nagy, alvó madár. De hogyha ez a nagy, alvó madár egyszer meglebbenti a szárnyait, hogyha ez a nagy, alvó madár felszáll a magasba és vérpiros fényben megpihen a havas Hargitta magas ormán, ha megtelepszik Rákóczy hamvai felett és kiterjeszti szárnyait a koronázó Pozsony magas várfokán, akkor itt lesz az az idő, amiről ihletett lélekkel mondja a nagy magyar költő: „Lesz még egyszer ünnep a világon!“ De soha soha, mióta istenostorának messze nyugatra kicsapott sudara, kivágódott a négy folyam partjára, soha soha nem volt olyan sürgető szükség arra, hogy ez az árva, rokontalan, maroknyi nemzet áhítattal nézzen nemzeti sim- bolumára és egységes lélekkel csoportosuljon a nemzeti zászló alatt. Mert ez a szűk akolba összeszoritott magyarság máma nemcsak magának tartozik felelősséggel, hanem felelősséggel tartozik annak a sok sok millió rabmagyarnak is, ki ott kinlódik, ott imádkozik a csonka határokon túl, aki ajtót bezárva titkos áhítattal a szive fölött őrzi rejtegeti
