Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1928

25 — hozzájárulását is kívánja. A magánvizsgálatoknál a régi eljárási mód nagyjában megmaradt. A testület a módszeres tanácskozásokon újból és is­mételten rámutatott a tankönyvek és tanterv hibáira, melyek egyaránt megnehezítik a tanárnak és tanítványnak munkáját. Fontosabb rendeletek és intézkedések. Még a múlt év nyarán, jul. 17-én jött az értesítés, hogy a kötelező filmelőadások, melyek tanulmányi célt szolgálnak, külön programmot fognak nyújtani az elemi iskoláknak, az 1.-1V. és az V.-VII1. osztályoknak. Azonban a terv csak terv maradt, mert ez évben is az I.-Vili. o. ugyanazon filindarabokat látták. Okt. 80-án érkezett le püspök úrnak 1 818/V./1927-28. sz leirata, mely szerint magáévá teszi V. K. M. 40/175/1928 sz. intézkedését a tornaóráknak heti 3-ra való felemelésére nézve s arról értesít, hogy a kerületi intézetekben bevezették a 3. tornaórát, s hasonló intézkedésre hívja fel fenntartó- ságunkat is. A 3. tornaórának az órarendbe való beillesztése úgy történt volna, hogy az elméleti órákból elvettünk volna 10-10 percet s igy 50 perces órákban tanítottunk volna s mind a hat órában tornaóra lett volna. Nem szívesen fog­lalkoztunk a kérdéssel s helyeslésünkkel találkozott főesperes úrnak azon szóbeli intézkedése, hogy tekintettel arra, hogy fedezetünk a 8 külön tornaóra díjazására költségvetésünkben nincs, a folyó tanévben a 3. tornaórát nem vezetjük be, hanem jövő évre halasztjuk. Ugyanezen álláspontra helyez­kedett az Egyet, közgyűlés is (88 p.) Márc. 4-én 638/V/1 928-29 sz. a. püspök úr felhívta az igazgatóság figyelmét arra, hogy a V. K. M. a budapesti tanárképző intézetben a latin görög nyelvből tanári tovább­képző tanfolyamot rendez, mely jun. 24—jnlius 20-ig tart. A tanfolyamra felvétetett v. Zerinváry János. A V K. M. 358-2/ 4-1929 sz. rendelétével a könyv­tár gyarapítására több folyóiratra fizetett elő Püspök úr 670 V./1928-29 sz. a. magáévá teszi a V. K. M. 640-5/85/1929 sz. rendeletét a nemzeti zászló meg­becsülése tárgyában: A testület ápr. 2 2-iki tanácskozásán fog­lalkozott a rendelettel, melyet örömmel üdvözölt s utasitá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom