Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1926
A tanári testület részvétele egyházunk nagyjainak iinnepeltetésén. Főtisztelendő és Méltóságos Püspök ur 25 évi lelkész! és 10 évi püspöki jubileumán 1926. szept. 30-án a tanári testület képviseletében részt vettek az igazgató és Rózsa Sándor tanár. Az egyházkerület középiskoláinak nevében az igazgató üdvözölte az ünnepelt főpásztort kiemelve az ő gondoskodó apostoli szeretetét, mellyel figyeli, irányítja és nemes lelkesedésre tüzeli nemcsak a tanítókat, hanem az ifjúságot is, melyhez minden látogatása alkalmával feledhetetlen, bölcs és a serdülő sziveket mélyen megindító szavakat intéz. E főpásztori kegyes és jóságos intelmek erős erkölcsi kötelékkel fűzik a tanuló ifjúságot nemcsak az ő ünnepelt személyiségéhez, hanem azon keresztül az általa fenségesen reprezentált egyházunkhoz is. Főpásztori tevékenységének nem legkisebb, sőt kihatásában rendkívül fontos eredménye, hogy tanítványaink a legkisebbektől a legnagyobbikig mindnyájan nemcsak ismerik, hanem áldják is. Nagy tiszteletű Horváth Sándor tiszt, főesperes (10 éves lelkészi jubileumán is részt vett a testület (i taggal még pedig, az igazgatóval, Hajas, März, Posevitz, Zerinváry, Tomka tanárokkal. Az intézet nevében az igazgató üdvözölte az ünnepeltet, ki 22 éven keresztül mint az intézet fenn- tartóságának egyházi elnöke intensiv érdeklődéssel és jóakaró figyelemmel kisérte az intézet munkásságát, a tanuló ifjúságnak mindig szerető lelki atyja, a tanároknak a tudományok, főkép a humanisztikus tudományok ápolásában és szeretetében valóságos példányképük volt. Nemes, szerény, erkölcsi elveiben acélkemény és az emberi gyarlóságok iránt mégis megértő jelleme és klasszikus műveltsége intézetünk szellemi és erkölcsi munkájában programmá lett. Nagytiszteletü Wagner Ádám lelkész urnák 25 éves lelkészi jubileumán is örömmel vettünk részt 192(5. nov. 26-án, midőn az intézetet az igazgatóval együtt Hajas