Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1926
16 elégséges eredménnyel és a VII. osztályba rendes tanulóul felvétetett. Vallásos és hazafias nevelés. Az intézet hagyományaihoz híven ebben az évben is a vallásos egyházi erények és eszmények, a hazafias érzés és gondolkodás szolgálatába állította a testület minden erejét és tehetségét. Minden nap imádsággal kezdtük és végeztük a tanítást, vasárnaponként istentiszteleten vettünk részt és a tanulók részvételét ellenőriztük, a reformátio napján és áldozó csütörtökön vettük az Úri szent vacsorát, amikor nagy közönség is vette e szentséget. A belmissio is Tomka Gusztáv vallástanár vezetése mellett akadálytalanul működött. A szokásos hazafias ünnepek az ifjúság lelkét a haza iránti szeretetre és hűségre nevelték. Kz irányban működik a cserkészet is vitéz Zerinváry János tanár vezetésével. A vallásos nevelés tárgyával kapcsolatban örömmel kell megemlékeznem Sartorius Ernő urnák, a Keresztyén Ifjúság Világszövetség főtitkárának 1927. március 16-án történt látogatásáról, amidőn az összegyűlt ifjúságnak a jellemképzésről és ennek a magyar nemzet megmaradása és szebb jövőjének megalapozása szempontjából való jelentőségéről tartott érdekes előd ást és fejtegetéseit azzal illusztrálta, hogy a német kér. ifjúsági egyesület nyári táborozásából elmondott epizódokat, amelyek szintén ezt a jellemképzést szolgálják. Előadását, mely egyébként is őszinte rokonérzést fejezett ki a magyar nemzet iránt, a magyar ifjúság éltetésével fejezte be. Abafi Gyula, a magyar kér. ifj. szövetség budapesti főtitkára a naini ifjú feltámasztásának felolvasása után felemelő szép beszédet mondott az ifjúságnak. Végül Németh Gyula szekszárdi lelkész ur mondott mélyen átérzett imádságot, mely közvetlenségével, művészi egyszerűségével, az ifjúság lelki szükségletét szem előtt tartó világos gondolattartalmával mély hatást tett és méltó befejezése volt az ünnepi délutánnak. A nagyrabecsült látogatókkal Nagytiszteletü Schöll Lajos főesperes ur is megtisztelte iskolánkat. Végül az igazgató hálás szavakkal megköszönte a vendégeknek a magyar és ev. .ifjúság iránti jóakaró érdeklődést és nemes munkájukat, mellyel a magyar ifjúság lel