Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1923

6 Két hó múlva teendő javító vizsgálatra utasittattak Jungabel Jenő a történelemből és Stern Iván Dániel a latin nyelvből. A görög nyelvből kiegészítő vizsgálatot tettek: jeles eredménnyel: Francspvits Antal, Nasser Antal és Faragó Imre, jól megfeleltek: Kreschka Frigyes és Muha János, elégségesen: Nagel Henrik rendkívüli theologiai hallgató az egyházi főhatóság 1458/V /11>23-2-1. sz. engedélye alapján. Az érettségi vizsgálatot tett tanulók közül: a jogi pályára készül 4, az orvosi pályára 1, állatorvosira 1, papi pályára 1, mérnökire 3, gazdasági főiskolára 1, kereskedelmi főiskolára G, a jegyzőire 5, a gyógyszerészire 1, otthon marad 1, összesen 24. Vallásos, hazafias nevelés, ünnepek. Az intézetet egységes világnézetű tanári testület tölti meg egy célra irányuló szellemi élettel. A tanári testület egyező gondol­kodásmódja, erkölcsi életfelfogása, vallásos érzülete megte­remti az intézetben uralkodó közszellemet, mely által a tes­tület a saját erkölcsi képére teremti át az ifjúság lelki arculatát. Az intézet szellemi életének központja a val'ás- erkölcsi, hazafias eszmény, melynek ápolására és erősítésére használja fel a tanításnak ünnepi óráit, amidőn összefoglaló magaslatra emelkedik az ismeretközlés; ennek az eszmény­nek szentelünk templomot az ifjúság lelkében midőn iskolai ünnepélyeinken megemlékezünk nemzeti nagyjainkról, hazánk és egyházunk magunkba szállásra késztető és istenhez emelő múltjáról. A vallásosság, egyházias érzés, hithűség, isten- félelem és emberszeretet lelkét erősítettük magunkban és tanítványainkban a reformáció megünneplélésével és a ben­sőséges confirmáció ünnepével, melyet junius l én tartottunk, mikor 7 leány és 27 fiú esküdött hűséget a megváltó sze­retet istenének. Mindkét esetben sok gyülekezeti taggal együtt a tantestület és ifjúság az Úri szent vacsorát is vette. Az ádventi időszakban a belmissiói egyesület tartott felemelő vallásos estet, midőn Tomka Gusztáv vallástanár tartott elő­adást a köv. címen: „Állotté a pogány magyarok val­lási, erkölcsi és szellemi élete oly fokon, hogy fogé konyságot mutasson Krisztus keresztje és tudománya iránt s felfedezhető e az akkori magyarságban történeti hiva­tásának előfeltétele?“ Az ez alkalomból befolyt önkény-

Next

/
Oldalképek
Tartalom