Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1906
Ili. Jelentés az 1906 7. tanévről. A tanéu megkezdése, jauitó és feluételi vizsgálatok. A tanári testület 1906. évi augusztus 25-én tartotta alakuló gyűlését és ezzel megkezdte 190(»/7. évi működését. A gyűlésen jelen volt a testület hét tagja; a nyolcadikat katonai szolgálata akadályozta a megjelenésben. Augusztus 31-én voltak a javitóvizsgálatok. Vizsgálatra jelentkezett egy tárgyból 17, két tárgyból főtisztelendő Gyurátz Ferencz püspök ur 3061 190(1. és 3319 190(1. sz. engedélye alapján 8 tanuló. Ezek közül elégtelen osztályzatát kijavította 19, újra elégtelen osztályzatot nyert (1 tanuló. E szerint az 1905/6. tanév végén megvizsgált 174 tanuló közül (ide számítva egy IV. osztályú tanulót is, ki betegség miatt pótló vizsgát tett) végleg elbukott 23, vagyis az ifjúság 13 2°/o-a. E helyen megemlítem, hogy az év végén elbírált 174 tanuló közül jó magaviseletét tanúsított 89-6 °/o, szabályszerűt IO'4°/o. Felvételi vizsgára jelentkezett három polgári iskolai IV. osztályú tanuló; ezek közül kettő a különbözeti vizsgát letette és felvétetett a gimnázium IV. osztályába. Szeptember I., 2. és 3-án tartottuk meg a behatásokat. Felvettünk az I. osztályba 65 rendes és 1 magántanulót, a II. osztályba 54 rendes, a III. osztályba 46 rendes, a IV. osztályba 50 rendes, az V. osztályba 27 rendes és I magántanulót. Az iskola összes népessége 244 tanulóból állott, kik közül ismétlő volt az 1. osztályban (>, a II. osztályban 2, a 111. osztályban 2, a IV. osztályban 3, az V. osztályban 3, összesen 16 tanuló. Szeptember 4-én folyt le a tanév megnyitása, melynek különös érdeket kölcsönzött az iskola KM) éves fennállásának megünneplése és az intézet V. osztályának felállítása. Az ünnepély lefolyását értesítőnk első közleménye ismerteti. Itt ezen a 4