Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1900

6

De a villanyos szikra, mely az ellentét kiegyenlítésekor tündökölve a nemzet leikébe szökkent, nem rombolt és aludt el hirtelen, mint a természetben, — hanem éltetve, buzditva, reményre és önérzetre hevítve működött tovább s működik ma is. Ki tudná lelkendezés s büsz- - keség nélkül olvasni a zengzetes sorokat, melyekkel a költő felidézi az ősi dicsőséget! A képek ragyogása és a nyelv tüneményes ékessége még most is lángra gyújtják az ifjú képzeletét és fennen dobogtatják az aggok nyugalmasabb szivét.

És ez uj költészetnek, uj nyelvnek, uj erőnek milyen lehetett a hatása azon korszakban, mely még nem ismerte a magyar költészetnek felkent legnagyobbjait! — Ez ének mint egy megtisztító s megelevenítő szellemi vihar zúgott végig a lelkeken s elsöpörte a tétlenségnek, közönynek, csüggedésnek egészségtelen fülledt levegőjét s uj szellemet teremtett, felébresztette a hazafias tevékenységet, érdeklődést, bizalmat és bátorságot. Ez a liősköltemény segítette megkezdeni ama nagy munkáját a nemzeti megújhodásnak, melynek Széchenyi 1825-ben a m. tud. akadémiára tett adománya által alapját megvetette s melyet Deák Ferencz bölcs hazaszeretetével befejezett. Istennek különös gondviselése látszik abból, hogy e három férfiút egy időben adta nemzetünknek. Széchenyi István 1825-ben veti meg alapját a magy. tud. akadémiának, ugyanekkor adja ki Vörösmarty Mihály Zalánfutását, melyből egyes szemelvényeket már előbb olvasott fel a haza jövendő bölcsének, Deák Ferencznek a Vadászkürtben. —A nagy igét: „Magyarország nem volt, hanem lesz“ ugyan Széchenyi mondta ki, de annyi más harczos között bizonyára kevesen küzdöttek és lelkesedtek odaadóbban s mélyebb lánggal a kimondott gondolat megvalósításán, mint Vörösmarty.

S hogy a magyar érzelmeiben, gondolataiban, törekvéseiben és öntudatában magyar legyen, arra nézve senki