Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1900
9 PQonähai)«]?, íírvért őseink porához: Köszönjük ölei! áldomásiHaf, Sz jó mulatság, férfi mintha volt." A férfimunkát három évvel később befejezték : a szellem harezorai az 18-18-iki törvényekkel e nemzet sorsát oly magasra emelték, a mint lehet; de a hősök legtöbbje erőszakos és vérlázitó halállal tért meg ősei porához! A szellem harczát felváltotta nemsokára a kardok villogása és ágyuk dörgése s mikor az anyagi erő har- czában a nemzetet leverték volt: a tiszta és fényes szellemek közül a Vörösmartv-é is megtörött. A szelíd költő a szabadság küzdelmeiben csak mint a kegyelmi szék tagja működött és igy is csak egyszer szavazott s akkor is kegyelemre; de azért midőn 1850-ben Fegyver- neken feleségével találkozott, már egészen ősz volt s már gyengélkedett. Költeményt 185 4-ig nem irt már s csak ebben az esztendőben lobog még egvszer lángra a költő lelke, hogy mint egy tiizoszlop bevilágítson népének jövőjébe: n egirja hatt) úénekét: ,.A vén czigány“-t. Rettenetes és fenséges ez a költemény mint a tűzhányó hegy lángkitörése. Mily irtózatos s széditő örvénye az indulatnak, mily romboló heve a fájdalomtól tulcsigá- zott képzeletnek! Az ember minden sötét küzdelme és átlcos veresége egy káprázatos egészben egyesül; mintha az ember minden bűne és büntetése egy menydörgő zuhatngban rohanna el szemünk előtt! Mintha a költő a Dante poklának legmélyebb körében állana és borzadözó szemmel tekintene végig a bünö- sok bűnein és kiríjam ! — Ki merne leszállói a költő szivébe! Mily kimondhatatlan fájdalom és kín dúlta szét: ki merné taglalni? Erezzük: a költő készül elhagyni e „nyomora föld“-et, e „vak csillagot“ s szavaiban az egész emberi nem nyomora egyesül siralmával nemzete sorsán. De ime, a fekete mélységben egy magasztos sugár szök
