Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1897
6 edz, erőssé tesz, képesít akadályokat legyőzői, termékenyít és gazdag aratást hoz; a küzdés hiánya a megállapodás, tespedés, legyőzetés, felbomlás és halál. A mi evang. egyházunk is az eszmék harczának szülötte és egész élete küzdés. Küzdött s küzd létéért most is, és ezen küzdelem élénkíti; vér- forgását egészséges, erőteljes működésben tartja. Mihelyt megszűnnék ezt tenni, beállana a tgspedés és könnyen válnék más versengők prédájává. A nyílt, szabad gondolkodás és vizsgálódás az eszme, az, mely az egyházat fentartja harczaiban, munkájában mindenkor és mindenütt erőt ad neki, balsikereiben vigaszt és reményt, hogy fiai nem lankadnak, újra és újra felveszik a szellem fegyvereit és hangya szorgalommal morzsánként gyűjtik az anyagiakat, hogy győzelemre segítsék, gazdag gyümölcsöt hozzanak létre. Azonban egyházunk vívódásaiban hű szövetségest, erős támaszt talált iskoláiban. Korán felismerte, hogy „elvész a nép, mely tudomány nélkül való“ s nagy gondot fordított mindig iskoláira. Büszkén mondhatjuk, hogy egyházunk iskolái hazánkban is még a versengők által is elismertetnek elsőranguaknak. De most nehéz viszonyok közé kerültek. A versengők gazdagok, mi szegények vagyunk. Azok javítják tanintézeteiket, emelik szellemi felszínét, gazdagon látják el anyagiakkal és igy nekünk is, ha elveszni nem akarunk, velők nem lépést tartani, de őket egy sorral megelőzni kell. „Ha kardod rövid — mondák a harczosnak — toldjad meg egy lépéssel !„ Nekünk ezen lépést meg kell tennünk, íme itt van a mi virágzó intézetünk. Jeles szellemi erők tanítják és nevelik az ifjúságot, a fentartó testület készséggel nagy áldozatokat hozott, az intézet soha nem remélt virágzásnak indult, el van ismerve mint jeles közművelődési tényező. De nincs megállapodás, kell előre menni, mert tulszárnyaitatunk. Köztudomású dolog, hogy törekvésünk intézetünket felsőbb osztályú intézetté alakítani nem sikerült, de sőt egy szomszéd város — megnyerve az államot és megyét — állít ilyent és igy hatalmas versengő támad közvetlen mellettünk, mely teljes főgymnasium lévén, kétszeres súlylyal nehezedik ránk. Hogy ezen agyonnyomatást elkerülhessük, nem szabad megállapodnunk, kell, hogy emeljük intézetünk jó hírnevét, szellemi felszínét, kell, hogy oly szellemi és anyagi erővel lássuk el, melylyel megbirjon küzdeni, megállhasson hatalmas versenyzői mellett, — mert különben azon díszes hírnévről, melyet jelenlegi vezetőink buzgalma s a fentartó testület áldott bőkezűségéből elért, lehanyatlik. És hogy ez mit jelent, nem is akarom elgondolni! De hát emelhetjük-e ?
