Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1895
— 5 mily magasztos hivatása van annak, a ki a képzőművészetet szolgálja vagy szolgálni akarja. — De hogyan kell neki erre elkészülnie? Onnan kell neki is kiindulnia, a honnan a műiparos, a ki csak a gyakorlati életnek dolgozik, de a formák ismeretét, összevetését, összekapcsolását és utánzását nem nélkülözheti. A szabadkézirajz vezeti fokozatosan a képzőművészetet is. A művészet magasságára csak a mesterség utjának megtétele után juthatni, amint a bérez fenséges csúcsára csak a hegy lábán és oldalán áthaladva emelkedhetünk. A szabadkézi rajztanitás hiánya tehát nemcsak azzal a pótolhatatlan veszteséggel fenyeget, hogy a képző művészet egyes hivatott szolgái nem ismerhetik meg hivatásukat, mert hisz kísérletet sem tehetnek benne, hanem azon óriási nagy erkölcsi hátránynyal, hogy növendékeink csak érzéketlenül és értetlenül nézhetik a művészet remekeit és nem szemlélhetik lelkűk öntudatos és rokonszenvező áhítatával. De szálljunk le e magas piedestálról és nézzük meg a rajzolás fontosságát a gyakorlati életre. Már Pestalozzi felismerte, hogy milyen fontos szerepe van a rajzolásnak az életben és ő volt az, a ki a népiskolába is behozta, hogy a nevelés ez eszközének áldását nocsak a fes- tész, képfaragó, építész élvezze, hanem a földmives, munkás és iparos is, hogy ezeknek szeme is képeztessék az alakok és arányok felfogásában és összehasonlitásában, hogy szépérzetük ápoltassák és fejlesztessék, legalább a kellemesnek élvezésére képesi- tessenek, tisztasághoz, csinossághoz, rendhez szokjanak. Ez legáltalánosabb áldása a szabadkézi rajz oktatásának. Különösen életbe vágó szükség pedig azokra nézve, kik az ipar magasabb, bonyolultabb ágait szolgálják. A gépész, műlakatos, vésnök, az aranyműves, kőfaragó, műasztalos, ács, kertész, szövő, nem nélkülözhetik a rajzban való jártasságot és minél inkább akarják fejleszteni azt az iparágat, melyet szolgálnak, annál többet kell érteniök a rajzhoz. Hiszen minden czikköket nem annyira az anyag, mint inkább az alak, a forma, a munka értéke és
