Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1894

118 A közgyűlés az indítványt czélszerünek találván, rögtön bizott­ságot nevezett ki oly megbízássak bogy a kis- és nagybizott­ság szervezésére lehető rövid idő alatt módosító javaslatot ké­szítsen, hogy a kisbizottság még abban az évben megalakul­hasson. A kisbizottság rövid idő alatt meg is alakult és az 1877-ik évben végzett építkezés már ennek felügyelete és el­lenőrzése mellett történt. Nagy fontosságú ennek a gyűlésnek azon határozata is, melylyel Marhauser Imre tanár inditványa, az iskola telekhez tartozó hátsó kertnek befásitását, mely akkor bérbe volt adva, megengedte. A tanári testület régi vágya teljesült ezen hatá­rozat által. Többször hangoztatták már a befásitás czélszerü- ségét, hogy ez által — mint az indítványozó is mondta — a tanuló ifjúságot minél jobban az iskola körébe lehessen csopor­tosítani, hol a park létesítése által alkalmas tartózkodási hely kínálkoznék számára a szabadban. A közgyűlés az engedélyt az indítványozó megokolására te­hát most megadta, de a kivitel gondja és terhe a tanároké maradt. A fentartóság egy krajczárnyi költséget sem utalvá­nyozott e czélra, a tanári kar azonban nem akart elállni szép tervének megvalósításától. Az ephorus a tápintézet költségén az engedélyezett területet felszántatta, melynek fejében az első évben a csemeték között az alumneum számára főzeléket ter­mesztett. A szükséges csemeték előállítását s az ültetésnél elő­forduló költségeket könyöradományok utján akarták fedezni. Fel akarták rázni a bonyhádi közönséget jéghideg közönyössé­géből. Kérő szóval fordultak a politikai községhez, hogy fais­kolájából szolgáltassa ki a szükséges csemetéket, kérő szóval járultak az egyesekhez, hogy tehetségükhöz képest gyámolitsák a tanári testületet e szép tervének megvalósításában, de kérel­müknek csak a Perczel család körében lett foganatja. De a mit el nem érhettek az iskola otthonában, elérték a vidé­ken. Szegzárd város akkori bírája, Stann Jakab, 300 drb. válo­gatott hársfát küldött a tanári kar kérelmére, a Perczel család pedig különféle bokrozatokat ajándékozott. A csemeték tehát,

Next

/
Oldalképek
Tartalom