Bizalmas Értesítések 1939. július
1939-07-08
Varsó, július 8. /Utagyar l'ávirati Iroda/ A konzervatív Czas szombati számában érdekes cikkben foglalkozik a Magyarországon munkálatban lévő agrárIBÍóimmal.-A lap megállapít ia } hogy a magyar politikai problémák között az agrárkérdés áll az első helyen. Ennek a kérdésnek kivitele azonban más államokétól t eljesen elüt. Bonyolult formája a magyar földbirtok berendezkedettségéhdz igazodik. A magyar agrárviszonyok újjászervezése már 1919 dia folyamatban van. Az uj parlament tulajdonképpen csak a harmadik és az utolsó szakaszt fogja most tető alá hozni. Ennek a törvénynek két alapvető törvény/az 1920-i és az 1926-i jelenti tulajdonHópeni kezdetét. Teleki Pál grof miniszterelnök mostani törvényjavaslata a parlament által tárgyalandó javaslatok között az első helyet foglalja el. Bizonyos, hogy tekmtetbeveve a kétharmad kormánytöbbséget, az agrárreform kérdése máris eldöntöttnek tekinthető. A magyar parlament az agrárreform kérdésében annak ellenére, hogy több konzervatív és radikális elv merült fel a megoldásra, a Teleki-fele megoldást fogja választani, amelynek semmi közössege sincs a nemzeti szocialisták radikalizmusával, A Teleki-féle terv a teljes és igazságos kártalanítás alapján áll. Bizonyos, . hogy a reform erős megrázkódtatást fog a magvar népben okozni, de az az óvatosság, amellyel a magyar közvélemény ezzel a refcrmproblómával szemben áll és a fejlődési képe sség, amely ezen a téren lépésről-lépésre érezhető,_ arra enged következtetni, hogy a tervbevett agráreform nemcsak politikai, hanem gazdasági szempontból is az elérhető legmagasabb hasznot fogja hozni, v a r s ó , július 8. /Magyar Távirati Iroda/ A jobboldali radikális ABC Brüsszelből jelenti, hogy odaérkezett budapesti értesülés szerint Horthy kormányzó a Magyarországon egyre inkább növekvő felforgató propagandával szemben közölte Hitler kancellárral, hogy Magyarország minden táraadó kísérletet fegyveres erővel fog visszaverni, Magyarország semlegességre törekszik, de határain belül semmiféle felforgatást nem tür el. a lap leszögezi, hogy ezt a híradást még nem erősítették meg. V a r s ó , július 8. /Magyar Távirati Iroda/ A ^ercuryus ?olska Budapesten járt szerkesztője,Babynski "Játék a Keleti-tenger körül" cimü cikkben foglalkozik a keleteurópai helyzettel, Megállapítja, hogy Oroszország habozása arra enged következtetni, hogyha szovjet uralkodni akar a balti államot: felett. Pedig ez a terület természetszerűen Lengyelcrszag történelmi küldetésének körebe esik^Amig északon a keleti-tenger .problémája körül küzdenek, a Kárpátoktól délre szintén riasztó hangok hallatszanak. Németország nyomása Magyarországra napról-napra erősbödik. Hitlernek már nem marad más hátra, mint a Lengyelország ellen irányuló bekerítő akcióját , amelyet Szlovákiának és a kéméi-vidéknek megszállásával kezdett el, továbbfolytassa, Enn^k az akciónak következő célpontja Magyarországnak teljesen német befolyás alá. vonása lenne e Magyarország mint a Német Birodalom protektorátusa lehetőié tenné, hogy elzárják lengyelországiak dél felé vezető útját. Vájjon együtt fog-e harcolni Magyarország Németországgal Lengyelország ellen'*- teszi fel a kérdést a cikk írója* Furcsán hangzik ez a kérdés és Magyarországon maguk a magyarok is megborzadnak • ilyen lehetőség gondolatától. Magyarorszáeak azonban ma még nincs hadserege és kénytelen lesz az erősebbel tartanra /Folyt.köv./