Bizalmas Értesítések 1938. augusztus

1938-08-15 [1494]

Bo Ve/Ho B e 1 g i á d a augusztus 15. /Magyar Távirati Iroda/ Macsek háza előtt vasárnap délelőtt állandóan nagy tömeg hullámzott és ünnepelte az .ellenzéki vezért. Macsek a hosszú ünneolésie - . másodszor is megjelent lakása erkélyén és a tömeghez be­szédet intézett. Sajnálkozásának adott kifejezést, nogy Sztojadinovics mi­niszterelnök nem tartózkodik Belgrádban, mert láthatna, hogy ő nem fu­tott holtvágányra. Macsek ezekkel a szavaival a kormányhoz közel álló Szamoupiava vasárnapi vezércikkére célzott, amely "Holt vágányon" cim alatt azt állította Macsekxől, hogv tárgyalásainak nincs semmiféle sikerre kilátása. A tömeg- még ezután sem akart eloszlani, ugy hogy Macsek harmad­szor is megjelent az erkélyen és köszönetét fejezte ki a lakosság,!rendkívül szivélyes fogadtatásáért. C^^ük/ű^) Vasárnap délelőtt Macsek a paraszt demokrata párt és a íügget len demokratapáit vezető tagjaival értekezletet tartott. Este Sztajonevics a volr radikális párt elnöke vacsorát adott kacsek és kisérete tiszteleté­re. Hétfőn délelőtt folytatták a megbeszéléseket, anelyeknek so­rán Ivíecsek hosszú b zédet mondott. Bemutatott arra. hogy az elmúlt busz esztendő a szerbek és horvátok közötti harcokkal telt el, de még mindig nem tudtak megegyezni oS5 állami berendezkedés kérdésében. Ideje már, hogy vége le gyen, ezeknek *. harcoknak és ellentéteknek. Igaz, hogy ha erre sor Kerül, már 'késő, de még mindig jobb későn, mint soha. A horvát és a szerb nemzet ezeréven keresztül különböző uta­kon járt. A szerbeknek sikerült magukat f el s zaba di tani a török'járom alól és egyesitoniök saját terülctükön"a nemzet erejét. A horvátok, akik az osztrák-magyar 1 " monarchián belül éltek, elszakadtak a "mo­narchiától, mert az nem tartotta tiszteletben az önálló horvát nemzetif séget. A horvátok azért léptek uj államközösségbe, hogy több jogot élvez­hessenek, nem pedig az eddiginél is kevesebbet. Ma azonban az a szomorú helyzet állott'elő, hogy a szerbek és a horvátok között nincs megelégedés, mert állami létüket az államvédelemről szóló törvény szerint igazítják, amely először egyes t kommunisták, azután egyes horvátok, maid az egész hoi­vátság, végül az" egész ország ellen akarja megvédeni az államot. A folytonos harcok eredménye az lesz, hogy egy harmadik fél, a diktatuia hivei lesznek a helyzet haszonélvezői. A diktatúra hivei nem­csak parancsuraInd intézkedéseket akarnék bevezetni, hanem diktatórikus alkotmányt is szeretnének. A "nemzeti szerződés" legfontosabb pontja éppen a diktatórikus állam megszüntetését és a nemzeti szuverenitás hely re áll itá sát tűzte ki célul. A szerb nép már megelégelte a diktatórikus törekvéseket és reméli, hogy a "nemzeti szerződésnek" rövid időn belül sikerül célját aegvalósitania. A nemzetközi helyzet igen súlyos, ugy hogy talán, már el sem kerülhető az általános háború. Ki fogja akkor megvédem ezt az országot, ahol egymást érik a törvénytelenségek és az erőszakosságok! Kötelességem­nek tartom megmondani, hogy a mai helyzetben e gyet len horvát sem fog fegy­vert ragadnx. hogy megvédje ezt az államot. Ezért kell olyan boldog or­szágot teremteni, amelynek védelméért mind a két nemzet tagjai szive&en síkra szállnak. Itt van az utolsó óra. Vessük le a köfeös jármot és együtt­erezve, együtt dolgozva, közösen rendezzük be a közös hazat, a horvát és a szerb nep jövendő boldogsága érdekében. A tanácskozásokról kiadott hivatalos közlemény a többi között hangoztatja, hogy a jelen volt pártvezérek helyeslik az 1937 október 8-iki "nemzeti szerződősig* amely az államot a szerb ós a horvát nép szabad akaratának megfelelőén a demokratikus és parlamentaris elvek aLapián ki­van/berendezni- A jugoszláv állam e magasztos elvek alapján jött'létre* TTaj _ /Folyt. köv. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom