Bizalmas Értesítések 1938. augusztus
1938-08-25 [1494]
Y Sze/Sze/Wa Hága, augusztus 25,/Havas/ Tiz nemzet, köztük Anglia, Belgium, üranciaország, az ggyesült Államok, Hollandia, Írország és Magyarország katolikus kiküldöttei Hágában kongresszusra gyűltek össze. A nagygyűlésen főtémaként a nemzetközi politikai és gazdasági helyzet rendezetlenségének okai és ezek orvoslása szerepelt. A résztvevők a katolikus bölcselet elveinek és nagy egyháztudósok tanításainak alapján arra a végső következtetésre jutottak és ezt ki is jelentették, nogy a nacionalizmus túloz és "totalizál n . ez pedig megakadályozza a népeket abban, hogy biztosítsák maguk között a "faj egységén, a természet egyenlőségén es az emberek együttérzésén alapuló jogrendet rt # Elhatározták, hogy közreműködnek a népszövetség bölcs és józan megreformálásában, mert a népszövetség az első, tiszteletreméltó törekvés az államok "természetes társulásának jogi n lapon való meg szerve zó sér e ."/EÍTI/ Y Sze/Sze/Wa Prága, augusztus 25./Havas/ Csütörtökön dele lőtt tiz óra harminc perckor a Die Tat német egyesület három tagból álló küldöttsége az Alkron szállóba érkezett, ahol lord Runciman kíséretével folytatott tárgyalásokat. Imnár másodízben történik, hogy a lord kísérete tárgyal a Die Tat küldöttségével, amely a nem Hon le in-párti német ifjúságat tömöríti kereté be./MTI/ G V/Wa Bukare st, augusztus 25./Magyar Távirati Iroda/ A bukaresti lapok továbbra is élénken foglalkoznak a kisantant és Magyarország között Bledben létrejött elvi megállapodással, amelynek nagy fontosságot tulajdonítanak. Hangsúlyozzák, hogy a háború óta ez az első eset, hogy - habár csak elvileg - de mégis komoly egyesság jött létre a kisantant és Magyar ország között., — — — «.i——i Ch/Zy/llo Genf, augusztus 25. /Magyar Távirati Iroda/. A svájci sajtó örömmel üdvözli a bledi tárgyalások eredményeit és általánosságban megállanitja, hogy nagy lépés történt a középeurppai béke megszilárdítása érdekében. A La Suisse vezércikkben foglalkozik a bledi egyezménnyel. Á cikk szerint az egyezmény meghaladja a legrózsáabb várakozásokat. Becsületére válik a realitás azon szellemének, amelynek jegyében a tárgyalások folytak. A lap ismerteti az egyezményt és a megnemtámadási kitételnél megjegyzi, hogy abból nem folyik szükségképpen, hogy a jelenlegi magyar határok nem változtathatók meg. A területi kérdések megoldása későbbi kedvezőbb időpontra tevődött át. Magyarország mindenesetre tanújelét adta annak, hogy féltékenyen őrködik függetlensége és sérthetetlensége iclott. Ch Zw/íüo G e á-m t* augusztus 25./Magyar Távirati Iroda/ A svájci lapok . hasábos jelentéseketk közölnek a kormányzó berlini látogatásáról. A í^eue Züricher Zeitung kiemeli Hitler pohárköszöntőjéből különösen a magyar-német országhatár sérthetetlenségére vonatkozó ünnepélyes kijelentést. Ilyen kijelentés - ijr a a lap - például íranciaroszaggal, Leggyelországgal és Lettországgal szemben nam tfir-