Bizalmas Értesítések 1932. január-december

1932-11-04 [1478]

/Simic cikke, folytatás./ Sokan ektfniniszter~lnök első lépései alapján ugy vélekednek,hogy Gömbös utánozza a fasiszta módszereket. Tényleg,"Gömbös legelőször a sajtó képviselőit fogadta, majd rádiószozatot intézett a néphez, azután - ámbár Magyarországon t.losaka politikai gyűlések ~, megengedte, hogy a Magyar Revíziós Liga utcai felvonulást rendezzen és maga is beszélt a parla­ment előtt összegyülekezett tömeghez. Mindezek után Gömbös három program­beszédet is . tartott. E beszédekben hangoztatta, hogy szakított extrémjsoviniszta és antiszemita múltjával, kijelentette, hogy a közbéke megóvását óhajtja ugy az országban, mint a kulföl del szemben, különös tekintettel a szomszéd államokra. ,, AZ ellenzék rögtön megállapította, hogy ^ömbös politikája tény­leg nem gondol arra, hogy hozzányúljon a nagybirtokosok érdekeihez, mint­hogy a kormány nem ezáncékozik agrárreformmal megsemiaisiteni a nagybirto­kok rendszerét, amely még mindig uralkodik Magyarországon. Íz világosan kitűnik programbeszédéből, valamint az is. hogy az ipar, a kartellek'és a bankok képviselői nem lettek kegyvesztettek a miniszter lnök előtt. Ez egyébként érthető, hiszen Gömbös Bethlen teljes bizalmát élvezi, aminél meg fontosabb az, hogy a kormány kizárólag Bet len pártjára támaszkodik, amely pedig' egyesi ti önmagában a nagybirtokok, a nagyipar és a nagybankok képviselőit. Az első pillanatban ugy látszott.'hogy az uj miniszterelnök bizo­nyos gesztusai lefegyverezték az ellenzéket; az ellenzék azonban hamar összeszedte magát és állást foglalt az uj kormány e "népszerű" r ndszobá­lyaivel szemben. Az ellenzék ugy vélekedrk, hogy a régi rendszer likvidá­lására legelőször is fel teli oszlatni a parlamentet, uj választásokat kell kiirni, mert csak más viszonyok között megválasztott uj pai 1 áment ( tuoja megteremte n az alspot a magyarországi súlyos gazdasági és politikai krizis cnyhité sérc j irányuló munkához. Az uj kormány programjában azonbai • nom szerepelnek a választások. Ellenkezőleg az minden látszat szerint^ olyan eszközökkel akarja Bethlen-pártját nep-szerüsitcni a tömegek köré­ben, amelyek hasonlók Hitleréhez. Az ellenzék azt mondja, hogy - a töme­gek visszamar adottság a miatt - ózok az eszközök sikerre vezethetnek, Lbbcn az csőt bon ismét cl kell múlni bizonyos időnek, kogy belássák, kogy a.z uj kormányos a.z uj emberek főképen arra vannak rendelve, hogy megmentsék a régi politikát es megőrizzék régi érdekeket. A benyomás az, nogy sokan nagy bizalommal vannak az uj miniszterelnök iránt, aki, mint a népből váLo embo , munkával és kitartással érte ol, hogy a. mostani méltóságra, omol kódot t L/L /B/ §Bclgrád, november 4. /Magyar Távirati Iroda-/ A lapok budapesti keltezésű azonos tudósitást-közölnek, amely szerint Gömbös minisz­terelnök római látogatását november 9,-ére tűzték ki. Gömbös ez alkalommal Mussolinivei az olasz-magyar kereskedelmi egyezmény kibővítéséről tárgyal. Fani'olasz külügyi államtitkár azután Budapestre utazik visszaadni a látoga­tást . A Magyar Hétfő Gömbös római látogatását összefüggésbe hozza Bethlen ankarai útjával. Grof károlyi végleg visszavonul a politikai élettol és mandátumáról is lemond. L/L

Next

/
Oldalképek
Tartalom