Bizalmas Értesítések 1932. január-december
1932-11-03 [1478]
/-/ § *){,r á g a , november'3, /öseh Távirati Iroda/ Ma nyilt meg a nemzetközi apLrfcroda értekezlete, amelyen a csehszlovák delegátusokon kivül tizenegy állam képviselői'vesznek részt. Az értekezlet elnöke,Hodzsa Milán földmivelésügyi miniszter, üdvözlő" beszédében kijelentette, hogy a konferen^ oia a Londonban összeülő világgazdasági és valutaártekezlet előtt ült össze, A mostani értekezlet legfontosabb kérdése a mezőgazdasági hitel megszervezése. Beszéde további során visszapillantást vetett az agrármozf almákra s kijelentette, hagy a legkülönbözőbb államikban makacs tf&tk üzdelem folyik a diktatúra és a demokrácia között és hogy a harc intenzitása egyes helyeken még fokezódik annak következtében; hegy a régi rezsim állandóan igyekszik az imperializmus visszaállítására. A mezőgazdasági demokráciának csak a demokrácia, a szabadság és alkotmányosság rezsimjenek első sorában lehet a helye. Hodzsa bőséges számadatok alapján ismertette a politikai agrárszervezetek helyzetét, valamint azoknak a politikai pártoknak a sze^vezeteaL* amelyek az európai államikban az agrárizmus gondolatan épültek fel s f«glalk»zott a parlamentekben és a kormányban elfoglalt erőviazoa nyu'rkal. Megállapította, hogy ma az agrárdemokrácia valamennyi középewrópai államban tevékenységet fejt ki, kivéve Magyarországot, ahol eddig nincs szervezett politikai agrárpárt. A nemzetközi agráriíoda azonban ilyen körülmények között sem fogja nélkülözni a magyar mezőgazdaságot. Csehszlovákiában és Romániában a magyar kisebbség figyelemreméltó része jelentkezik az agrárdemokrácia mellett és a csehszlovák mezőgazdasági demokrácia közvetitésevel ezeknek a magyar mezőgazdáknak egy delegátusa a nemzetközi agráriroda legközelebbi naggyülésén részt fog venni. Kétségtelen, hogy • * - azok az államok, amelyekben a mezőgazdaság jelentékeny tényező, a szervezett agrárdemokráciát a kormányon nem sokáig nélkülözhetik^ ' Agyrészt azért, mert a mezőgazdaságnak joga van ahhoz, hogy résztvehessen az állam kormányzásában, másrészt mert egyetlen társadalmi osztály gem nyújt akkora stabilitást az állami gondolatnak. A mezőgazdasági demokrácia ma olyan' bástya, amelyen a bolsevizmus továbbhaladása Nugyateurópa felé megakad, é ' Nem hiszünk a kapitalizmus bukásában, de nem lehet elvitatni, hogy eddigi módzsereit fel kell adnia. De ugyanigy fel kell adnia a nem ellenőrzött szabad versenyt és a spekulációt, I • • ?! x.'tmx A demokrácia válsága nem szervi hibája társadalmunk organiz* mnaénak. hanem csak elmaradhatatlan következménye annak, hogy / a fiatal és zsenge demokráciára a háború után túlságosan nagy feladatok hárultak. A demokrácia válsága az imperialista népeknél a pacifizmus válságát'is jelenti, mert a mezőgazda mindenki között a legőszintébb pacifista. /M.T.I./ R/Tó • -h) ax e£vo OxUsh^éMt o^/J-td XÁ c^^té^U. Í--K + § ? í l LSi 2 oveaber 3 » /Magyar Távirati Iroda/ A Journal des Débats milanói értesülést közöl,-amelynek hitelességét még nem volt módiá,"!ri 0 5?í , ¥ értesülés szerint Sohleioher tábornok néhány héttel ezelőtt titokban Olaszországban járt ahol megbeszélét folytatott Mussolinivei és a hadügyminiszterrel, t,pTa/Sz . t-i * j §Páris, november 3, /Magyar.Távirati Iroda/ A Populaire mai vezércikkében Blum megütközéssel állapítja meg, hogy az osztrák és magyar legitimisták iránt i'ranoioorszagban és „ngliában érthetetlen módon nagy elnézést tanusitanak, holott ezek mozgolódása igen nyugtalanító mert a Habsburgok esetleges visszatérése a lehető legközvetlenebb veszélyt jelentené a békére, Ta/Sz