Bizalmas Értesítések 1922. június-júlis

1922-07-19 [1457]

BÉ o l , július 18. /A MTI magán jelentése/ A Holaubek­Parlamenti Tudósító jelenti: ürsin képviselő interpellációjában többi között ezeket mondotta: A Burgenland;. " 5 Ausztriához történt csatolásá­nak végrehajtása során az utóbbi időben mind sűrűbben panaszkodnak a Magyarországon élő német származású osztrák állampolgárok, hogy elnyo­másban és indokolatlan kiutasításban van részük. Különösen áll ez azok­ra a területekre, amelyek voltakép a Burgenlandhoz tartoznak és avval szomszédosak, mint a soproni és mosoni kerületek, így például Szent­gotthárdból jelentik, hogy az ottani Bujatti-selyemgyárbaa a cóg igazgatói elbocsátották az osztrák aiü.axJ3azottakat és munkásokat „ akiket azután a magyar kormányhatóságok kiutasítottak azon a cimen, mert osztrák állampolgárok,, ül bocsátották többi között Wallner József gépmestert, aki osaknem négy éve dolgozott a gyárban, Elbocsátották és kiutasították Szentgotthárdban a báró Wiese-féle kaszagyárból is az osztrák alkalmazóttakft, Szentgotthárdban husz lakás kiürítettek és oda nyomban magyarokat telepitettek be c A korábbi német lakókat kiu­tasították. jfiz az eljárás annál érthetetlenebb, mert Magyarország és Ausztria között tárgyalások folynak, amelyek oólja, hogy gazdasági szerződésekek létesüljenek és a kát ország közt jó szomszédi viszony alakuljon ki. Mindezek alapján Ursin a kővetkező interpellációt terjesz­tette elő: 1. / Van-e tudomása a kormánynak a fent vázolt állapotokról ós mit szándékozik a kormány tenni, hogy a jövőben hasonló esetek meg­ismétlődését lehetetlenné tegye? 2. / Hajlandó-e a kormány a kérdéses esetek megvizsgálása után a magyar kormányt arra szorítani, hogy az osztrák állampolgárok elnyomásával és üldözésével azonnal hagyjon fel, a jogosulatlan ki­utasító parancsokat vonja vissza és az illető osztrák állampolgárok­nak adjon teljes kárt Sri t és t? orvosolja 3„/ Amennyiben a magyar kormány nem uielöbb tel­jes komolysággal as elkövetett jogtalanságokat, hajlana ó-e a kormány r epres száliákat gyakorolni és elsősorban az Ausztriába bevándorolt és itt nyugtalanságot ás lázongást szitó magyar legitimistákat, kommu­nistákat és magyar zsidókat kiutasítani? /MTI/ « i * n 17 , Sp.H v / privatmeldnug des TTTEB / Der Ágra­mer Korresponöent des Nettén Mont-: gblattes ber-í cht et : yor etws 14 Tagec srgíng seítens der Regierung an die Reglmeprease die Teiauag Bulgsrien wegen der ingebliohen v -tersttitzrcng der Bandenbe?-?egimg in Kaft^ooión schsrf sn :r»gretfen, Alles sah ssnon den Krieg vor der Th^r-j és lat ober jrar überreichneg des nngektindígten ultimátuma ni cht idkomqies., well der rrmiánl3ohe Ministerprasident Bratlann abgelehnt ha be.. Ki ebei sagte er dentlidh a dass an den mazedonlschen TTnrnhen Bilge­ri en kei ne 5chnld habe. dass aber Jngoslavien dnrch seine Vorgsngsv.ei­ss leoht Komplikat ionén veruraacfeeö köante. : . fie die Agramer Bl'e** er beríchten hat ein Belgrader ;t­geo'rdnsts slon dersr'-. geáT»ssert sl dass es íhm lleber ware, wenn über Mszedonlen die Türké.; enstatt de:- 3érben herrschen. würdeo . Br erinnerte suoh darán;, dass die jngoslavisci e Delegstion in Genf daa geringste Ansehec ceniesse <->nd dssadie durc/h dle Jttgoa ls vl seben Behordea ver­trsaehten Znstánde la Mazedonier. darcawegs kprrranptiert r>nd riuberlach alnd.. Daa VoJJi ist v?rzveifelt es hssst Ölesen Staat, der in ver* akelt ­ri \r.ie : ~ oaő desbalb fiadén die Komitatsohis beim Voik nntersttii zuag. Bier be* 3 •fon kelne SsadaWeó &nd fcein líllltfir sondern nnr eise grüadliclu *.enderuog des ganzen 3ystems„**)M«j*U*J*.* 43<t+el.^***t*+*m4~

Next

/
Oldalképek
Tartalom