Bethlen Almanac 2001 (Ligonier)
The Hungarian Reformed Federation of America
Szabó László, 1880-1961. Halála negyvenedik évfordulóján. Magyar református lelkész és költő Amerikában. Sajókeresztúron született. Mint gimnazista, Sárospatakon tanúit, ott szerezte lelkészi oklevelét. Amikor esztendőnként százezernyien hagyták el az országot, akkortájt indult el ő is, hogy haláláig szerelmese maradjon a Sajó völgyének, és mindvégig bujdosó legyen Amerikában. Egyik gyülekezetből megy a másikba, mindig oda, ahol a legnehezebb szolgálat várta, és ahol neki a legkisebb szelet kenyér jutott. Nyugdíjas éveire Hawaii szigetére ment, onnan rövid időre Floridába, majd a magyar református lelkészek temetőjébe, Perth Amboyba. Bibliával kezében és csipetnyi keresztúri földdel vánkosa alatt, ott talált hányatott élete, fáradt teste nyugodalomra. Lírikusa a magyar tájnak, regöse a magyar történelemnek, énekese az egykor magyar földet művelő, most amerikai bányákban követ-, ércet fejtő bérmunkásnak, siratója a beolvadás tengerébe alámerülő második amerikai magyar nemzedéknek. Költői nagyságát mi sem igazolja jobban, mint az, hogy tollából jelent meg Arany János csonkán maradt Hun eposzának folytatása, először A hun király, majd a Csaba királyfi. A Nagykőrösi Arany János Társaság tagjai sorába iktatta. Halála negyvenedik évfordulóján a Bethlen Évkönyv múlt évről számot adó kötetében néhány verse közlésével kívánunk köszönetét mondani, egyben tisztességet tenni az első nagy kivándorló nemzedék énekes pásztorának. Dr. Bertalan Imre Szabó László nyomtatásban megjelent költői müvei: Csillárok a süllyedő hajón. Budapest, 1914. Tengermoraj,. Budapest, 1923. A hun király. Hun rege 12 énekben. Budapest, 1929. Vándor sirály. Budapest, é.n. (1930). Csaba királyfi. Hun rege 12 énekben. Nagykőrös, 1932. A te gyöngyeid. Nagykőrös, 1938. Pocahontas. Indián rege. Pittsburgh, 1955. Omár korsója mellett, h.n. (Amerika), 1956 Örök hűség, Budapest, 1974 Kéziratban maradt nagyobb költői művei: Zsoltárok könyve; Perencia hőse; Esti séták; Hawaii ölében. 82