Bethlen Almanac 2001 (Ligonier)

The Bethlen Home

Dr. Bertalan Imre: BETHLEN OTTHON: “MAGYAR AMERIKA SZÍVE”. (Ravasz László) Az Otthon 80 éves jubileumi ünnepségén elmondott beszéd magyar nyelvre átültetve. Amihez az ember vonzódik, arról szívesen beszél. A Bethlen Otthon iránti vonzódásom meghaladja a félévszázadot. 1947-et írtak, amikor Kosa András New Brunswick-i lelkipásztor, leendő apósom, ezzel a gondolattal köszöntött: Imre, menjünk el Ligonierba, a lelkipásztorok és presbiterek szeptemberben esedékes évi országos gyűlésére. Örömmel mondtam igent, gondolván, jobb alkalmat keresve sem találok az amerikai egyházi élet vezetőivel való megismerkedésre. Tekintettel a hosszú útra, meg arra, hogy jó barátja Kalassay Sándor utunkba esett, alkonyat közeledtén letértünk az országútról a pennsylvaniai Lancaster irányába, ahol is Sándor Bácsi élete utolsó éveit töltötte leánya, Mária, s férje, Tóth Béla, kollégiumi tanár otthonában. Mindketten pataki diákok voltunk, ő a későbbi tanársegéd, én a Főiskola 344. széniora. Volt hát kiről— miről beszélni. Patak azonban csak bevezetője, afféle Hegyalján gyakorolt pohárköszöntője volt a késő éjszakába nyúló vidám “nótás-dalos” társalgásnak. Az igazi téma Ligonier volt, ahová útban voltunk, ahonnan Sándor Bácsi jött, egy, az amerikai magyar református élet alapjait lerakó áldozatos élet gazdag mondanivalójával. Beszélt és beszélt, de többé már nem az egykori pataki tanársegéd, hanem Ligonier megálmodója és építőmestere, az Árvaház Atyja, a Bethlen Otthon első igazgatója. Búcsúzáskor átnyújtotta egyik írását,“Huszonöt évi munka a jótékonyság mezején”, benne foglaltatva az amerikai magyar református élet tartóoszlopainak, az Egyháznak, a Református Egyesületnek és a szeretetszolgálatban buzgólkodó Bethlen Otthonnak, kezdeti története. “Tolle et lege”- Vedd és Olvasd­mondotta az egykori latin tanár. Ha elolvastad, jöjj vissza és beszélgessünk. A második találkozás azonban nem történhetett meg , hamar azután beállt halála miatt. Teológiai könyvtáramat már rég beolvasztottam a Pataki Kollégiumi Nagykönyvtárba, melyben 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom