Bethlen Almanac 2001 (Ligonier)
Kálvin Egyházkerület - Calvin Synod - Keleti Egyházmegye - Eastern Classis
NEW YORK, NEW YORK New York-i Első Magyar Református Egyház First Hungarian Reformed Church of New York City New York, New York Lelkipásztor: Cseh Attila György Főgondnok: Balia Ernő Pénztáros: Madár Rózsa Az Úrnak adunk hálát, amiért az idén is éppen úgy kezdhetjük éves beszámolónkat, mint egy évvel ezelőtt: “a tavalyi esztendőt nagy lendülettel kezdhettük és azzal is futhattuk végig”. Az igyekezethez a mindennapi kenyéren felül lelki táplálékot kaptunk mindjárt az esztendő elején az ökumenikus imahét alkalmain, amikor is a baptista testvérek vendégei lehettünk. Ugyancsak velük közösen láthattuk vendégül Nt. Cseri Kálmán pasaréti lelkipásztor testvérünket, aki a tőle megszokott gazdag áldással szolgált a New York-i hívek között. Mindjárt az év elején magas városi elismerésben részesültünk, amikor városképvédő és épületmentő teljesítményéért kapott gyülekezetünk Kitüntető Oklevelet (l.kép): templomfelújításunkat környékünk lakói és hivatalos intézményei is megdicsérték. Miután tavaly felújítottuk azokat az úrvacsorái készleteinket, amelyeket még templomunk 1915. évi felszentelésére adományoztak egyháztagok, az idén pedig felújittattuk és áhítatos lélekkel újra használni kezdtük régesrégi, eredeti keresztelő készletünket (2.kép). Vendég igehírdetőink és tudományos előadóink is voltak az idén, köztük Nt. Kelemen Norbert nyáregyházi lelkipásztor, aki a kárpátaljai árvízkárosultaknak gyűjtött adományaink hazai felügyeletét buzgósággal és hűséggel végezte az idén is. Ez ügyben őmellette dicséret és köszönet illeti a New Brunswick-i Vers Hangja irodalmi kört is, akik kiváló előadással segítettek az idei adománygyűjtésben. A Passaic-i gyülekezettel karöltve az idén 8 tonna élelmiszert és 260 darab új ágybetétet szállítottak a rászorultaknak. Az év folyamán még Nt. Tóth Péter chicagói, Nt. Kovács Gyöngyi, Tiszt. Buday Zsolt, Tiszt. Fodor Mária Ildikó és Nt. Fogarasi Anita is hirdette közöttünk Urunk Igéjét. Nagy örömünkre szolgál, hogy tanulmányai végeztével és a kápláni szolgálati esztendejét is a jóhírű Debrecen-Nagyerdői gyülekezetben letöltve, megérkezett és immáron közöttünk marad 96