Bethlen Almanac 2000 (Ligonier)

Tóparti Egyházmegye - Lakeside Classis

2. missziói munkánkat fejleszteni: hiszem, hogy erős bennünk a kötődés az iránt, amire az elhívásunk szól, hogy szolgáljuk a Nagy-Cleveland-ben élő amerikai magyar közösség életét, segítsük a magyarokat világszerte. 3. erősíteni a Biblia kört, hogy jobban megértsük Krisztustól kapott elhívásunkat. 4. kiterjeszteni a fiatalok és a konfirmandusok körében végzett munkánkat: ennek jól kell menni, s nagyon remélem, hogy még több szülő és egyháztag fog segíteni és bekapcsolódni. 5. változatossá tenni programjainkat több lelki énekkel, zenével és előadással: ez jó hatással lesz sok egyháztagunkra. 6. jobban kihasználni a média adta új lehetőségeket: jelen vagyunk a rádióban és az újságokban, s jelen kell lennünk az Interneten is, ami számtalan alkalmat kínál arra, hogy hitünkről bizonyságot tegyünk és ugyanakkor ápoljuk is kapcsolatainkat testvér-gyülekezeteinkkel a Kálvin Zsinatban és világszerte. 7. kidolgozni egy hosszú távra, mondjuk öt évre szóló munkatervet. Ilyet eddig még nem csináltunk, de nagyon remélem, hogy a Vision Committee hathatós közreműködésével ezt is megvalósíthatjuk. 8. úgy fogadni vendégeinket az istentiszteleteken, hogy a magyaros vendégszeretet mellett az evangélium örömhírét is hallják, s legyen minden új egyháztagunk mellett egy mentor, aki segíti beépülését gyülekezetünk nagy családjába. 9. lelkigyakorlatra elvonúlni néhány napra a Presbitériummal és a Kabinettel egy csendes helyre, hogy Isten segítségét kérve együtt dolgozhassuk ki gyülekezetünk lelki épülésének rövid és hosszútávú céljait. 10. s végül, de cseppet sem utolsó sorban, szeretném, ha egyházunk olyan lelki közösséggé fejlődne, ahol a Bibliát egyre jobban értik és ismerik. Nemcsak a tudásért magáért, hanem inkább azért, hogy Isten Igéjének ismeretében jobban meghalljuk az Ő szavát, aki oly sokszor megszólít minket a saját életünk eseményein keresztül is. Mindnyájan azon dolgozzunk, hogy egyházunkban mindenkinek meglegyen a lehetősége a lelki épülésre és az imádságos életre. Hálát adok Istennek, hogy ebben a munkában nem vagyok egyedül. A mi magyar református szervezeti életünknek természetes velejárója, hogy a presbiterek vigyázzák a gyülekezet 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom