Bethlen Almanac 1999 (Ligonier)

Tóparti Egyházmegye - Lakeside Classis

Jézus mondja: “Aki meg akarja tartani az életét, elveszíti azt, s aki elveszíti az ő életét én érettem, megtalálja azt.”

Hihetetlen, hogy repül az idő: már több mint két éve annak, hogy családommal együtt Amerika első magyar református egyházában szolgálunk! Örömmel irom mindnyájunk nevében, Isten áldását látjuk abban, ahogy életünknek szerves részévé lett a gyülekezet. Valóban, Tőle jövő kiváltság és tisztesség Clevelandben lelkésznek lenni, s látni miként áldja meg az Úr az Ő népének munkáját.

Élő, eleven és egészséges gyülekezet vagyunk. Az elmúlt két évben 62 új tagot fogadtunk be gyülekezetünk nagy családjába, s ahogy telnek az évek, egyre érettebben és egyre mélyebb megértéssel végezzük hitünk munkáját. Hónapról hónapra újabb és újabb jeleit láthatjuk annak, hogy egyházunk életében egyre inkább Krisztus van a központban, és mi ráhagyatkozunk Szent Lelkére, vezessen a mindennapi életünkben is minket Isten országáról való bizonyságtevésünkben.

Mert erre van szükségünk ahhoz, hogy ne csak két éven át, de sok-sok éven át tartó növekedést tapasztaljunk: sok olyan egyháztagra van szükség, akik Krisztus jó hírét kiviszik a templomból, s behozzák, beépítik az új egyháztagokat gyülekezetünk életébe. Olyan egyszerű és alapvető igazság ez: növekedés ott van, ahol a gyülekezet nem önmagával, hanem a rábízott közösséggel akar legtöbbet foglalkozni. Azt tapasztaljuk, hogy a mi amerikai magyar református egyházi életünk, az a mód, ahogyan mi szolgáljuk és tiszteljük Istent, az némelyeknek jobban, másoknak kevésbé vonzó. Mireánk, lelki értelemben véve, az amerikai magyar közösség bízatott. És ebbe beletartozik az egész gyülekezet, ebbe az amerikai magyar közösségbe tartoznak a gyermekeink, az unokáink, a sógorok és komák, nagybácsik, s minden rokonságunk, barátaink és szomszédaink is. Ez az a kör, ahol belmissziói munkánk kezdődik, ők a mi amerikai magyar közösségünk, velük növekedünk, amikor a mi egyházi életünk új tagokat vonz magához. Mindent összevetve: mi már túl vagyunk azon, hogy csak magunkkal törődjünk, s csak a magunk fenntartásával foglalkozzunk, most már olyan gyülekezetté kell válnunk, mely a rábizottakért él.

96