Bethlen Almanac 1998 (Ligonier)
Ausztrália
REFORMÁTUS LELKISÉG, ÍGEHÍRDETÉS ÉS JÖVŐKÉP A TENGERENTÚLRÓL Az örökség, amit a magyarok a tengerentúlra magukkal hoztak, ill. ami szívükben volt, mint adott realitás új hazájukban is, az új környezet hatása és gondolkodásmódja, melyet eddig csak hallomásból ismertek, és lelkipásztoraik gyülekezetformáló kreativitása határozták meg a formálódó gyülekezetek lelkiségét. Azt is észre kell vennünk, hogy egy ilyen általános, óriási területeket és távolságokat átfogó szó: tengerentúl, legföljebb csak negatív dimenzióban mutat valamiféle egyöntetűséget. Barth Károly egyik könyvében (The Faith of the Church, p. 149) arról ír, hogy az Egyház valójában egy sötét tükör, amelyen mi egy nagyon éles fény, világosság részesei vagyunk. Ez a megállapítás Barth részéről egyben azt is jelenti, hogy mikor az Egyházról és saját református egyházi lelkiségünkről szólunk, akkor nemcsak egy dologról, de legalább kettőről kell szólnunk. Kell szólnunk és tanúbizonyságot tennünk a Szent Lélek erejéről egyházi közösségünkben, de egyben tudatában kell lennünk az Egyház gyarlóságainak is. Gyakorlatilag gyülekezeteink református lelkisége a tengerentúlon és az anyaországban is kereteiben foglalja a legjobbat és legrosszabbat is, és gyakran mindkét megnyilvánulás közel van egymáshoz. Barth Károly szavai őszinteségre és keresztyén alázatra késztetnek. Lelkiség Az előadás, melyre felkértek, címében is három témakörre utal, így kezdjük a tengerentúli református lelkiséggel. Mint tengerentúli ref. lelkipásztornak, Pál apostol szavai közel állanak a szívemhez, amikor a református lelkiségről kell szólnom: “nem csüggedünk el... mert Isten gyújtott a mi szívünkben világosságot, hogy a Krisztus arcán felragyogjon Isten dicsőségének ismerete” (2Kor 4,1 és 6). Pál és a századfordulón és az azt követő évtizedekben református őseink eleget tudtak tenni küldetésüknek, mert a Példabeszédek könyve 4,23 utasítását követték: “Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet.” A tengerentúli református lelkiség elsőrendű jellemvonását abban látom, hogy nem csüggedünk el az akadályok és nehézségek közepette sem. A református lelkiség második jellemvonása az Isten által megerősített szív, mely megélte és állandóan tapasztalja a Római levél bizonyságtételét: “Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (8,31) Az ilyen hit csodálatos eredményekben is megmutatkozik, szinte csodákat tesz. 189
