Bethlen Almanac 1998 (Ligonier)

Keleti Egyházmegye

összetartozás segítéséről beszélünk, és nemcsak beszélünk, hanem ez van, ezt tesszük és ebben élünk. Jó látni és érezni a lelkésznek, hogy milyen szép számmal jövünk össze pártoló tagjainkkal együtt és keressük az egész­séget. Az elmúlt évben a unioni egyház főgondnoka, Kendi Béla és kedves felesége, Stella, megajándékozta a lelkészt egy gyönyörű új palásttal, és Nagy János egy nagyobb összeget adott egyházunknak. Az Urat kérve kérjük, hogy áldja meg őket, mint áldott adakozókat. Az év kiemelkedő eseményei közé tartozott, hogy a Püspöki Tanács a gyűlését itt tartotta meg egyházunkban, és fogadhattuk őket lindeni szeretetben. Itt köszönjük meg Szekeres Magdolnának és Batiz Marikának, hogy gondoskodtak az ételünkről. Abban a nagy melegben nem volt könnyű, de ők vállalták az áldozatot. Gyülekezeti életünk jó. Az Úr által kimért évet felhasználjuk arra, hogy az O elhívása mindenben megvalósuljon. Lenne mit megvalósítani és tenni, de sokszor az idő és a külső tényezők ezt akadályozzák. Ez itt nem mentség, de figyelembe kell vennünk tagjaink életkorát. Sürgető az épületek bevonása, annál is inkább, mert nagyon elöregedett, és az elmúlt néhány év téli jege sokat rontott egyházunk külső ábrázatán. Valamennyien szorgalmasan visszük a terhet, és erre a szolgálatra, gyülekezetünk jövőjére kérjük az Úr áldását. Benne bízunk, és Benne szeretnénk dolgozni, hogy saját és egyházi életünk valóban egész-séges legyen Vele és Általa. Értesítjük testvéreinket, hogy Nt. Hunyady Lászlónak a következő könyvei megrendelhetők egyházunk címén: “Faith and Teachings of Jesus", “Keresztyén vallástan” (vallásoktatásra írt tankönyvek), “A keresztyén hittudomány vázlatos ismertetése” (teológiai tanulmány, oknyomozó hittételekről és tanokról szóló összefogó ismertetés). Batiz Ambrus lelkipásztor MIAMI, FLORIDA Krisztus Első Magyar Egyesült Egyháza First Hungarian United Church of Christ Miami, Florida Lelkipásztorok: Lukácsi László és Lukácsi Éva Főgondnok: Mezey János Gondnok: Szakács Bodor Dénes 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom