Bethlen Almanac 1998 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyház
1998. február 10-én a püspök meghívásra, részt vett a pittsburghi (PA), a Kálvin Egyházkerülethez tartozó egyház templomában dr. Komjáthy Aladár esperes temetésén, ahol magyarul ígét hirdetett. Dr. Komjáthy Aladár a hatvanas években Roebling, NJ-i egyházunk lelkipásztora volt és jeles püspökünknek, Béky Zoltánnak titkára. Március 8-án az Amerikai Magyar Református Egyház Keleti Egyházmegyéje évi közgyűlést tartott a bethlehemi (PA) egyház templomában, ahol a püspök ünnepélyesen beiktatta tisztségébe dr. Bertalan Imre washingtoni (DC) lelkipásztort, az egyházmegye újonnan megválasztott esperesét. 1998. április 13-án, Húsvét hétfőjén, Tőkés László, a Királyhágómelléki Egyházkerület (Románia) püspöke és a Magyar Református Világszövetség elnöke hirdette az ígét a New York 82-ik utcai Magyar Református Egyház templomában. Ugyanakkor egy, a Temesvár (Románia) városában építendő új templomra gyűjtött. A püspök részt vett az istentiszteleti szolgálatban, és átnyújtotta közegyházunk adományait Tőkés László püspöknek. Június 14-én, vasárnap délután, a püspök ünnepélyesen beiktatta hivatalába Drótos Árpádot, a New York 82-ik utcai egyházközség megválasztott lelkipásztorát. Október 17-én a New Yorki Egyházmegye tartott közgyűlést a Staten Island-i (NY) egyházközségnél, ahol a közgyűlés egyhangúan kinyilatkoztatta óhaját, hogy a jövőben is megmarad önálló egyházmegyének. Közegyházunkban általában megértés és béke uralkodik. A Duquesne-i (PA) gyülekezet is megfelelő beszolgáló lelkészre talált. Jelenleg az Allen Park-i (MI) nagy egyházunkban ürült meg a magyar lelkészi állás, Szemes Attila lemondása következtében. A helyi Lelkészkereső Bizottság már kiírta a pályázatot a jelentkezésre. A Mindenható Isten mindezideig megtartott bennünket ősi kálvinista hitünkben, magyar hagyományaink ápolásában és hű megőrzésében. A jövendőre is az ő áldásáért fohászkodunk! Forró Sándor püspök. 97