Bethlen Almanac 1997 (Ligonier)

Amerikai Magyar Református Egyház

Gyülekezetünkön belül a következő egyházi csoportok működnek: Női Kör, melynek tagsága kb. 30. Gyűléseik minden hónap első és harmadik keddjén vannak. Női Körünk egyházunk legszorgalmasabb csoportja. Évenként több rendezvényt és baráti alkalmat szerveznek. Gyülekezetünk anyagi támogatását nagymértékben segíti a Női Kör. Az Idősek Köre azokat a magukra maradt tagjainkat karolja fel, akik vagy korukra, vagy pedig egészségi állapotukra nézve szorulnak rá a gyülekezeti közösség drága alkalmaira. Havonként lelkészünkkel autóbusz kirándulásra megy a közösség. Ifjúsági Egyesületünk újra szerveződött a nyár folyamán. Nagy reménységgel tekintünk közösségük munkájára. Egyházunknak saját temetője van, ahol minden sír gyülekezetünk elhunyt tagjainak ad nyugvóhelyet. Minden látogató megilletődve látja azt, hogy mind magyar nevek vannak sírköveinken. Az 1997-es év kiemelkedő eseményei között említést érdemel Női Körünk 50-ik jubileumi ünnepsége, amit májusban tartottunk, valamint lelkipásztorunk lelkésszé való szentelésének 25-ik évfordulója, amit szép keretek között ünnepelt a gyülekezet. Gyülekezetünk lelkipásztora a Keleti Egyházmegye esperesi tisztét is betölti immár 12 esztendeje. Ugyancsak egyháztestünk lelkészi jegyzői tisztét is híven viseli. A gyülekezet szolgálatában immár 23-ik esztendeje van. A reménység szemével és Isten iránti hálával tekintünk az új esztendő felé, bízván abban, hogy az Úrnak jókedve napjainkhoz napokat told majd, hogy híven szolgálhassuk az O nagy neve dicsőségét és országa építését. Török M. István lelkipásztor TRENTON, NJ. Lelkipásztor: Ujj László Gondnok: Csapó Gábor Hungarian Reformed Church of Trenton, NJ Trenton, New Jersey Az Úrnak 1997-ik esztendeje a változások ideje volt egyházunknál. Volt lelkészünk, Nt. Karla Tamás, lemondott gyülekezetünk lelkészi állásáról, és elköltözött a gyülekezetből. Ideiglenes beszolgálásra a gyülekezet felkérte a nagy tiszteletnek örvendő nyugdíjas püspököt, Ft. Ábrahám Dezsőt, aki hűséggel szolgált gyülekezetünkben hirtelen bekövetkezett haláláig, ez év júliusáig. 132

Next

/
Oldalképek
Tartalom