Bethlen Almanac 1997 (Ligonier)
Kálvin Egyházkerület
Óhajunk az 1901-ben épült templomunk régi szépségének visszaállítása. Segítséget kértünk, s az meghallgatásra talált. Ez úton is hálás köszönetünket fejezzük ki az Egyházkerület, valamint a Daytoni Egyházközség ez irányú segítségéért. A beszolgáló lelkipásztor, Posta József, aki egyben a ligonieri Bethlen gyűjtemény kúrátora, immár közel két esztendeje jár át hetente többször, hogy gyülekezetünk lelkipásztori igényeit kiszolgálja. Az elmúlt télen a templomot alig tudtuk fűteni, de hűséges híveink a hideg ellenére is minden vasárnap a templomban voltak. A régi, elavult fűtés-rendszert kicseréltük, a templom megrongált tetőszerkezetét és fedélzetét kijavítottuk, de munkánk nagyobbik része még hátra van. Kimutatásaink szerint az elmúlt másfél évben két nő és egy férfi testvérünket kísértük ki utolsó útjára a temetőbe. Az egyházközségnek Windberben saját temetkezési kertje van. Megemlítendő, hogy az elmúlt hat hónapban az Amerikai Magyar Református Egyesület évekkel ezelőtt megszűnt régi 8-as helyi osztálya újra szerveződött, és munkáját megkezdte az egyház keretén belül. A gyülekezetben az egyházi, lelki élet megújuló jelei mutatkoznak. Egyre többen jönnek az istentiszteletekre. Reménységünk, hogy a templom felújításával a gyülekezet lelki élete is tovább javul, valamint a gyülekezeti termünk rendbehozatalával a társadalmi, közösségi rendezvényeink is újból lehetővé válnak. Erezzük és valljuk, hogy a gyülekezet megtanult néhány igei igazságot: Hogy “csak az Úr kegyelmessége, hogy még nincs végünk.” (Sir.3:22) Hogy “nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. (Róma 9:16) Hogy “akik Istent szeretik, minden javokra van” (Róma. 8:28). Posta József lelkipásztor PITTSBURGH, PA Pastor: Dr. Aladar Komjáthy Chief Elder: Wilburn A. Roby, Jr. First Hungarian Reformed Church of Pittsburgh of PA Pittsburgh, Pennsylvania In 1997 there were two worship services on each Sunday. The attendance at the English service was between 55-45; the attendance at the Hungarian service was 15-13. We celebrated holy communion seven times a year. The liturgy of the holy communion is attached to the hymnbooks, and the congregation recites the prayers before and after the communion in unison. The participa-77