Bethlen Almanac 1997 (Ligonier)

Kálvin Egyházkerület

í JOHNSTOWN, PA Lelkipásztor: Posta József Főgondnok: Nicholas Kovach Johnstown-Windber Hungarian Reformed Church Johnstown, Pennsylvania A Johnstown-Windber Magyar Református Egyházközség három év múlva, ha Isten megengedi, fennállásának 100 éves évfordulóját fogja megünnepelni. Mint minden gyülekezetünk, így ez a gyülekezet is sok viharon és megrázkódtatáson ment keresztül. Nemcsak a külső árvizek ereje, amely több alkalommal öntötte el a templomot, hanem a belső egyházi ellentétek harca is évtizedeken át sorvasztotta az egyházat. A bányák, vasgyárak, ahol híveink dolgoztak, régen bezártak. A harmadik, negyedik korosztályt, akik magyar szülőktől származnak, már nem kötik szálak az egyházhoz. E miatt természetszerűen a magyar szó lehalkult a templomban. Mindezek ellenére egy hívő csoport hűségesen megmaradt az egyház mellett, amely tulajdonképpen ma a gyülekezetei alkotja. Minden vasárnap és ünnepnap alkalmával reggel 8 órai kezdettel az istentiszteletet a régi szép templomunkban megtartjuk. Átlagosan 15-20 hívő lélek vesz részt az istentiszteleteken. Az Úr asztalát egy esztendőben 7 alkalommal terítjük meg. A szent jegyeket rendszeresen betegeinkhez is eljuttatjuk. Jelenleg a templom külső és belső renoválásán fáradozunk. Magyar Református Egyház egy csoportja az 1997 október 5-i úrvacsora osztás alkalmával. 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom