Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)
Dózsa György: Bethlen Otthon Egységünk Szimbóluma
BETHLEN OTTHON--------------------------------------__________________EGYSÉGÜNK SZIMBÓLUMA A magyar református egységünknek keresésére egyházi és világi vezetőink összegyűltek 1896-ban Trentonban, New Jersey állam fővárosában. Céljuk az volt, hogy összegyűjtsék az Amerikába kivándorolt református magyar népünket, hogy egy „Egyházban” imádják Istenünket. Ez a gyűlés és az azt követő tárgyalások nem tudták megteremteni az eredeti küldetés célját. Még 99 év után is magyar református véreink négy különböző „egyháztestben” magasztalják Istenünket. Amit viszont sikerült elérni ennek a már történelmi találkozónak, azt, hogy létre hívta és megteremtette az Egyház szeretetszolgálatát, az Amerikai Magyar Református Egyesületet. Ebből az intézményből nőtt ki aztán évek során a mai Bethlen Otthon; 1921-ben az Árvaház, amit követett az Öregek Otthona 1931-ben, majd 1972-ben a nyugdíjasok faluja. Ehhez csatlakozott az évek során a Bethlen Archívum és Múzeum, aminek az alapját a Kalassay és Nánássy árva-atyák gyűjtő munkája indított útnak. Az Amerikai Magyar Református Egyesület 1992-es Közgyűlésén megválasztott új tisztikarnak és igazgatóságnak az a terve és célja, hogy az Egyesület ligonieri Bethlen Otthonát ne csupán úgy ismerje az amerikai magyar közösség, mint egy öregeknek elfekvő otthonát, hanem úgy is, mint egy szellemi központot. S itt szeretném idézni a néhai dr. Ujszászy Kálmán szavait: „Ma is vallom, amit mindig vallottam: ahhoz, hogy Ligonier nemcsak találkozó helye, hanem szellemi központja is legyen az észak-amerikai magyar reformátusságnak, sőt tovább, ugyanilyen központja legyen a szétszórtságban élő magyar reformátusságnak, ahhoz szükség van mind az Archívumra, mind a Múzeumra és ezek melléképületeire. ” Az Amerikai Magyar Református Egyesület 99 éves története azt mutatja, nem csupán szavakban, de tettekben is, hogy annak a szeretetszolgálatnak a gondolatát, amit elődeink 1896- ban lefektettek Trenton városában, ez a ligonieri (Pennsylvania állam) Bethlen Otthonunkon keresztül virágzott ki és virágozhat még hosszú évekig, de ahhoz, hogy virágozzon, szükségünk van az amerikai magyar közösségek támogatására. Az AMRE és BETHLEN OTTHON IGAZGATÓSÁGA és SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA nevében 3 DÓZSA GYÖRGY