Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)

Farkas Sándor J.: Szeretetszolgálat: Életstílus és Feladat

Őszülő fejjel hálát adok az Úr Istennek azért, hogy fiatal éveimben — mint a budapesti és bécsi teológiai intézetek hallgatója 1953 és 1959 között — a sok-sok tantárgy mellett a diakónia (szeretetszolgálat) arénájába is elvezetett engem a Mindenható. Három maradandó élményem van ebből az időszakból. Mint a budapesti Teológiai Akadémia hallgatója sok hétvégét töltöttem el a volt Bethesda kórház (amely akkor már államosított intézet volt) egyik melléképületében, ahol az állam megengedte azt, hogy református egyházunk (egy eléggé egészségtelen épületben) idősek gondozását végezhesse „volt” diakoniszszák és más jólelkű személyek verejtékes munkájával. Néhány teológus társammal e rendszeres hétvégi diakóniai szolgálatban elkötelezést nyertem az ilyen keresztyén munkára. Nem kellett ezt csinálni; professzoraim közül egyik sem biztatott erre. Nem volt kötelező „tantárgy”. Önként vállaltuk ezt a feladatot. Szükségük volt a mosdatásra az ott gondozott öregeknek; szükségük volt a segítségünkre az ottani munkásoknak. Fizetés nem járt érte. Emlékszem: villamossal vagy autóbusszal közelítettük meg azt a helyet, ahol „feküdt betegeknek, vakoknak, sántáknak, sorvadásban szenvedőknek nagy sokasága” (Jn 5:3). Fáradtan mentünk haza; de „felüdítő” fáradtság volt ez, mert az Úr „szőlőskertjében” munkálkodhattunk... A második szeretetszolgálat-élmény a kőszegi református gyermekotthonnal kapcsolatos. Édesapám mint lelkipásztor szolgált azon években Kőszegen. Az akkori államhatalom nagylelkűen megengedte azt, hogy három éves korig (!), de egy nappal sem tovább (nehogy valami keresztyén nevelést magukba „szívjanak”), ez a református szeretetszolgálati intézmény árva vagy beteg gyermekeket gondozzon. Talán ketten a budapesti Teológiai Akadémia hallgatói közül egy nyarat szeretetszolgálatban itt töltöttünk.

53

SZERETETSZOLGÁLAT: ÉLETSTÍLUS ÉS FELADAT