Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)

Európa

s főleg Csíria János református lelkészek, Kövi Attila tanár, Bosch-Ablonczy tanárházaspár, stb. Hollandia és Kárpátmedence között azonban kétirányú a közlekedés: repülővel 2 óra, vonattal vagy olcsó autóbusszal még egy nap sem, saját autóval kényelmesen még két nap sincs. Ez­rével érkeznek látogatók, turisták és egyre növekszik az ösztön­díjasok és vendégmunkások száma. Egyre ismertebb lesz a via­­neni Magyar Otthonunk is, és összejöveteleken, istentisztelete­ken néha többen vannak a hazaiak. Igaz, az itteniek viszont rend­szeresen hazajárnak családi alkalmakra, hosszabb nyaralásokra, otthon házat vesznek, főleg a nyugdíjasok — és kialakul egyfajta „kétlaki élet”. — Őszintén megállapíthatjuk: a látogatókkal meg­növekedett a helyi lelkigondozói és diakóniai szolgálatunk. He­tente számtalan ismeretlen kopogtat be, sokszor szó szerint: kér szállást, jó tanácsot. Pl. orvosi kezelésre érkező gyermek a szü­leivel; megfáradt egyházi munkások néhány napra, hétre; rövid konferenciákra érkezők, akik valamit szeretnének látni Hollan­diából is, nem csak egy Egyetem néhány falát; és a sok személyi probléma, pl. állását vesztett, kiábrándult volt párt-alkalmazott családjával együtt — felfedezve elfelejtett református családi hátterét — s reménykedve a lehetetlenben, megkérdezte: hogyan kezdhetne új életet Nyugaton? Persze azt elfelejtve, hogy csak orosz tudással ez Nyugaton még senkinek sem sikerült... De az emberi élet-tragédia megmarad... Hollandiai beszámolónkat e sorok írója személyes vissza­emlékezéssel szeretné befejezni. Visszaemlékezik először 1956-ra és az azután következő évekre, amikor segíthetett sok ezer ma­gyar fogadásánál és új életük felépítésénél. Most valami hasonló történik: teljesen más történelmi körülmények között, még na­gyobb feladatkörrel, de ugyanúgy éjjel-nappali munkával. Isten iránti nagy hálaadás tölti be, hogy ezt a megnövekedett szolgá­latot most nem egyedül végzi, hanem együtt a családjával, Szabó Márta lelkésszel és négy egyetemista és főiskolás gyer­mekével. — Most, hogy átlapozza az elmúlt évek, közelebbről 1992 naplóját, csak csodálkozva láthatja: mennyi újat és nagyot engedett meg Isten nagy kegyelme! Nagyon nehéz erről röviden írni. Mégsem maradhat el néhány gondolat, hiszen nem hallgat­hatjuk el, hogy Urunk kapukat nyitott meg, s nem is kicsiket, és hív mindannyiunkat dolgozni az ő szőlőskertjébe, akár korán, 386

Next

/
Oldalképek
Tartalom