Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)

Európa

bárhol élő keresztyénekkel, sőt a missziói elkötelezettség tuda­tában, minden néppel. Feladatunk ezért, hogy Isten iránti en­gedelmességben élve, népünk javára s a bűn elleni harcban kötelességet teljesítsünk. Ennek feltárásához és kezeléséhez csak akkor járulhatunk hozzá, ha azt alázattal és bűnbánattal tesszük, szakadatlanul keresve és bevallva saját bűnrészessé­günket. Ettől nem menekülhetünk el még akkor sem, ha más nemzet kötelékében élünk. Itt említendő, hogy atyáink életében az ökumené szoros kapcsolatban állt a predestinációval, a Bib­liának ezzel a már-már elfelejtett és ökumenikus jelenünkben szinte öntudatlanságba merült tanításával. Nem a lutheránus fülek kedvéért és nem is katolikus testvéreink felé való bőkezű­ségből említendő, de nem specifikus „kálvini” találmány ez, hisz már Szent Ágoston és Luther is vallja az öröktől fogva való ki­választottság elvét — már őseink is ennek fogadták el, s lett számukra aktivitásra késztető erővé a jelenben. A jövőre nézve pedig, meg nem rendíthető bizonyossággá, sőt biztonsággá afelől, hogy sorsuk a legjobb helyen: a gondviselő Istenük erős — Heidelbergi Káténk szerint — „a hűséges Atya” kezében van. Fenntartva önállóságunkat és jellegzetességünket, kapcsolódunk a világ reformátussága képviselte bibliai reformátori hitünkbe gyökerező minden szellemi-, lelki-, bibliabeli, hagyománybeli és anyanyelvi egységeinkhez. Vágyakozva fordulunk a teljes Kár­pátmedence felé, ezzel is elsősorban saját önazonosságunkat és megmaradásunkat erősítve. A pünkösdi Lélek végezte európai válaszfalak leomlásán éledvén kérjük Isten Szendéikének megújító erejét, ügyelve arra, hogy képességeinket és lehetőségeinket felzárkóztassuk, ne a különválás és különcködés önzése, hanem a rajtunk is múló egység zászlaja alá! Ezért nem lehet kétséges, hogy nyugat­európai jelenünkben való helytállásunk meghatározza sorsunkat, jövendőnk felől való reménységünket és bizonyságunkat. Jele­nünkben nyilván csak akkor érezzük jól magunkat, ha valahol otthon vagyunk. Annak nem következménye, hanem előfeltétele viszont a vallás és vállalás. Erősen hat a kongregacionalista szellem, de a mi magyar reformátusságunkhoz tartozásunk nem kötődik tájegységhez, vagy országhatárhoz, ezért lettünk a Magyar Reformátusok Világszövetségének egyik alapító tag­jává és szerveződtünk Területi Egységgé. 381

Next

/
Oldalképek
Tartalom