Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyház
tanításait. Ma is, mint mindig, a kétségbeejtő áldatlan állapotok ott és akkor jelentkeznek, amikor a krisztusi lelkületet elhagyjuk, vagy felcseréljük önérdekű emberi szándékkal. Tudjuk, hogy az élet ma sem zökkenőmentes munka, a szolgálat gonddal jár, de azt is, hogy a Jézus Krisztusra épült egyház a legnyomorúságosabb történelmi időben is cselekvő bizonyságtétellel visszatükrözte a felülről kapott fényt. A nagy területen fekvő, közel másfél milliós városban lakó hívek többsége kitartóan templom látogatók. A lehetőségük arányában résztvesznek a szétágazó tevékenységekben. A presbitérium élén a gondnokokkal, tisztviselőkkel és a bizottságokkal lelkiismeretesen végrehajtják a soron következő feladatokat. A hívek adományából hét alkalommal osztunk Úrvacsorát. Sikerült állandósítani a vallásóra, konfirmáció előkészítés keretében a gyermekekkel, ifjakkal való rendszeres foglalkozást. A család-, beteglátogatás szívügyünk. Nagyra értékelendő a gyülekezet hitből fakadó sáfársága: a) a rászorulók alkalmi segélyezése, b) a gondokkal küzdő testvéregyházak, intézmények támogatása. Most is azt írjuk, hogy egyházunk „alappillére” a Lorántffy Zsuzsanna Női Kör. Az ünnepélyeinkkel egybevéve az évi rendezvények száma 32. Ezen kivül vasárnaponként — a három nagy ünnep kivételével — kávé-sütemény felszolgálás, sütemény készítés, a „Nemzetközi Karácsonyfa” kiállításon való részvétel. Öt évvel ezelőtt az egyházi szolgálat kiszélesítésére, a szétszórtsági helyzetből adódó magánosság enyhítésére és az egymásközti kapcsolatok elmélyítésére határoztuk el, hogy beindítjuk az arizonai forró hónapok kivételével havonként az első keddi napokon az úgynevezett „találkozási napokat”. „Halljuk, lássuk egymást” és nyitott szívvel elbeszélgetni egyéni-közösségi kérdéseinkről, miközben Bibliát olvasunk-imádkozunk, szórakozunk, játsszunk és önkéntes hozzájárulással asztalt terítünk. Lényeges és örvendetes döntő jelentőségű, hogy az irodalmi, kulturális előadások beiktatásával színesedett és gazdagodott az egyház munkatevékenysége. A legértékesebb kincsünket a magyar nyelvet és kultúrát magunkkal hoztuk, hogy itt távol a szülőföldtől — addig amíg lehet — őrizzük és ápoljuk. Ezzel a főcéllal alakult az egyház keretén belül 1992 február-285