Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyház
rendelkezésükre áll havonta kétszer, amikor kirándulások alkalmával meglátogatják a számukra érdekes pontokat vagy pedig megteszik élelem vásárlásaikat. Egyházunk autóbusza ugyancsak alkalmat ad azon személyeknek a templomba való eljutásra, akik már maguk vagy nem hajtanak, vagy magukra maradtak és nincs kivel eljönni a templomba. Vezetőjük Talbott Jeannie, autóbusz vezető Nagy János. Vasárnapi Iskolánk áldozatos tanítói szeptembertől az iskola év végéig adnak foglalkozást gyermekeinknek és vezetik őket Megváltónkhoz közelebb. Néhány vasárnapi iskolás gyermekünk szintén igénybe veszi az autóbuszt, különösen akkor, amikor szüleik dolgoznak. Konfirmációi oktatásunk két éves, és évenként az idősebb osztály hittételének tanúi gyülekezetünk tagjai. Az általános iskolák befejezése után gyülekezetünk alkalmat ad a nyári Biblia Iskolán keresztül is ifjaink vallásos nevelésének, amikor egy egész héten át reggel 9 órától déli 12-ig foglalkozunk ifjainkkal, a rendes osztályos tanítás mellett, próbáljuk beléjük oltani atyáik hitét és nemzeti mivoltukra neveljük őket. Ha nyelvükben nem is magyarok ezek az ifjak, de szívükben boldogan mondják annak magukat. Egyházunknak saját temetője van. S így egy idegen földön is, de bárki végigmegy temetőnkben, színmagyar neveket olvashat, ahol atyáink porai békés pihenésre találnak. A nyár előtt, mindig óriási várakozás előzi meg nagy egyházi piknikünket, amin gyülekezetünk tagjainak nagy része jelen van. A szabadtéri istentisztelet, az ízletes magyar ételek bizonysága annak, hogy etnic gyülekezet vagyunk, bár örömmel fogyasztják tagjaink az amerikai ételeket is. Lelkipásztorunk immár 21 esztendeje szolgálja a gyülekezetei. Gyülekezeti szolgálatán felül 12 éven át volt hivatalos Egyháztestünk az Amerikai Magyar Református Egyház lapjának, a „Magyar Egyház”-nak a szerkesztője, s egyben a Keleti Egyházmegye Esperese immár 3. 4 éves terminusát szolgálva, és az Egyházkerület utolsó gyűlésén megválasztást nyert az Egyházkerületi Lelkészi Jegyzői állásra. Reménységünk és hitünk a jövőbe néz. Bízunk abbém, hogy az Egyház Ura bőven ad továbbra is alkalmat a növekedésre és az egymás szolgálatára, hogy gyülekezetünk fenn marad és közös erővel építhetjük az Ó országát. 256