Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)
Dr. Vitéz Ferenc, püspök: A Kálvin Egyházkerület
gépet vásároltunk, kicseréltük a vízmelegítő berendezést, az elektromos vezetékeket megjavítattuk és új szakaszokat vezettettünk be, valamint a templom harangjátékát is megjavítattuk. Osztrogonácz Péter fafaragó művészünk és presbiterünk pedig elkészítette egyházkerületünk címerét, ami a szószék mögötti falon nyert elhelyezést. A Kossuth terem és templomunk más egyházak és szervezetek számára is rendelkezésre áll, és adományaik bevételeink jelentős részét képezik. A gyülekezet a 100 éves jubileumra készül 1995-ben. Rengeteg feladat vár ránk, hogy „mindenek szép rendben és ékesen legyenek”. A síporgonánk javítására eddig kb. $24,000.00 gyűlt össze. Az utóbbi két év anyagilag nehéz időszak volt a mi egyházunkban is. Ebben az évben 10—12 ezer maradvánnyal számolunk és egy 25 ezer dolláros hagyatékot kaptunk Lada Erzsébet végrendelkezése szerint. Hálát adunk Istennek mindenért, az életünkért, egyházunkért, a szolgálatokért, gondviseléséért, mindenek felett Jézus Krisztusért, a mi Urunkért és Megváltónkért. Soli Deo Gloria! -r First Hungarian Reformed Church of New York City 344 East 69th Street, New York, NY 10021 Tel.: (212) 734-5252 Főgondnok: Balia Ernő. Állandó alkalmaink: Játszóház gyermekeknek, Filmklub, Gyermekistentisztelet, Bibliaiskola felnőtteknek, Bibliaóra, Gyülekezeti ebédek. Vasárnapi istentisztelet délelőtt 11 órakor kezdődik. 1995 fordulóév volt gyülekezetünk történetében. Meghívásunkra, júliusba érkezett közénk az új lelkészházaspár Magyarországról: Kereskényi Sándor és Kereskényiné Nemes Lívia. Friss lendülettel kezdtek hozzá a munkához, megszervezték a kisgyermekek Játszóházát, amely remek alkalom a fiatal szülők ismerkedésére; Filmklubbot indítottak, melynek keretében magyar filmeket láthatnak és azokról beszélgethetnek az érdeklődők. Bibliaiskola kezdődött felnőtteknek, felelevenítették a heti bibliaórákat, mely alkalmak a gyülekezet hitéletének számokban is kifejezhető fellendülését eredményezték Istentiszteleteink látogatottsága megnövekedett Lelkészeink rendszeres látogatói, NEW YORK, NY Lelkipásztorok: Kereskényi Sándor és Kereskényiné Nemes Livia 175