Bethlen Évkönyv, 1991-1992 (Ligonier)
Kanadai egyházak
szerint külön köszönteni, de Istentől érje őket dicséret, Akinek országát s a magyar kultúrát közösen szolgáljuk. Egyházunkat az a megtiszteltetés érte, hogy 1990. március 13-án, a Chatemi Presbitery Rendkívüli Vizitációs Bizottságát fogadhatta, amely megállapította egyházunk erős élniakarását, valamint, hogy Ridgetown-ban, július 19-én felavatták Horváth Loránd lelkipásztort, a Kanadai Presbyterianus Lelkészek tagjai közé. Ide elkísérte a lelkipásztort Györffy Irénke képviselő, Vince Ella és Horváth Hajnalka egyháztagok. 1990-ben egyházunk csak 4 rádióadást tudott fizetni, amikor az ünnepi köszöntés mellett rendezvényeink is voltak, de ezek messze túl határainkon növelik egyházunk jó hírét és táplálékot nyújtanak lelki éhezőknek. Egyházunk további értékes szolgálatát jelenti Ige és Gyülekezet című újságunk, mely nemcsak maradandó érték a híveknek, de beteglátogatás alkalmával nélkülözhetetlen áhítatokat és imádságot tartalmaz. Több igen nagyértékű CEC-et kapott emiatt egyházunk hálából. Ennek egyházi nívója emelkedett amennyiben nemcsak saját lelkésze áhítatait tartalmazza, hanem megismerteti az olvasókat a többi magyar lelkész igehirdetéseivel is. Ezek az áhitatok könyvvé formálódnak, s eljutnak Magyarországra is, s az emigrációban szétszóródott magyarság lelki táplálékai is lesznek. Gyülekezetünknek igen kedves alkalma volt, amikor Marton Béla és neje Lenke meghívták egyháztagjainkat családi áhítatra és egy ebédre. Emellett 3 nagy ebédünk, a tisztviselők beiktatásáé, az anyák napi és karácsonyi ebédünk is népszerűségnek örvendett. Hogy egyházunk élő egyház, mutatják az adományok is. A felsorolhatatlan úrvacsorái adományok és perselypénzek mellett Kozora Sándor fényképtartó rámát készített nekünk. 2 díszbokrot adományozott Vecsei Sándor, a bibliakör tagjai csomagokat küldtek Magyarországra és Erdélybe. Juhász József testvérünk bútorait adta egy menekültnek és egyházunknak. Zidó Mária 2 ünnepi abroszt adott úrvacsoraosztásra. Smith Erzsébet elnöknőnk világító lámpákat adott rendezvényeinkhez, de igen sokan adtak a bazárra új és használt tárgyakat. Egyházunk rendkívüli eseménye volt, hogy volt egyháztagunk Szebeni Tibor nagyértékű 2 manuálos koncert-orgonát ajándékozott felesége 252