Bethlen Évkönyv, 1991-1992 (Ligonier)

A Los Angeles-i Első Magyar Evangélikus és Református Egyház

Bonis Béla Daniel, Ph.D. Calif. State University évben. De összejönni egy vasárnapi iskolai helyiségben nem gyakorol különös vonzerőt sem a tagokra, sem állandósult pásztorokra. Nt. Gaál Ferenc múlt augusztusban való lemondása után a gyülekezet dr. Bónis Béla egyetemi professzort hívta meg ideiglenes (interim) lelkésznek, aki hasonló tisztségben szolgálta előzőleg a hollywoodi református független egyházat egy évig. Ha sikerül új templomot venni, talán velünk is megismétlődik majd az ősegyház csodája: „Az Úr pedig minden napon szapo­rítja vala a gyülekezetét az idvezülőkkel" (Csel. 2:47). Az Úr hajléka utáni mélységes sóvárgás, melyet a 84. zsoltár oly szépen kifejez, tölti el kis, de erős hitű gyülekezetünket. Vallják a zsol­táríróval: boldogok, akik az Úr házában lakoznak, mert azoknak erőssége az Isten és azoknak szívében az Úrnak ösvényei. Mert kettős ajándékot ad a templom: erősséget a gyönge embernek, tanácsot a világosság után szomjúhozó szívnek. Mi szüntelen imádkozunk és ti is imádkozzatok értünk, hogy a hit, és áldozat­­készség, amely fundálta az Első Magyar Református Egyházat Los Angelesben, újra építse az Úr szent hajlékát közöttünk a tiszta evangélium hirdetésére, és nemzeti kultúránk ápolására, és hogy meglássék rajtunk, hogy a Rákócziak, Bocskaiak, Bethlenek Isten szeretetének, lángoló magyarságának, lelkes hűségének vagyunk örökösei. 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom