Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)

Kálvin Egyházkerület

és sokszor fájdalmunkban elfeledkezünk arról, hogy a szobának nemcsak északi, de déli ablaka is van. Kétségkívül azt diktálja az élet realitás, hogy bizony nagyon sok tragédia, lehangoló és elkeserítő van a mi egyházi életünkben. De nem szabad elfelejteni azt, hogy van nagyon sok felemelő, örömmel teli és reményt keltő is. A Mindenható Isten megadta nékünk azt a szabadságot és lehetőséget, hogy magunk választhatjuk meg azt, hogy melyik ablakon nézzünk ki. Nem szabad nékünk csökönyösen ragaszkodni a tragikus kilátású északi ablakhoz. Hisz a szoba közepétől mind a két ablak ugyanannyi távolságra van. A Filippibeliekhez írt levél 4. részének a 8. verse világosan megmondja nékünk azt, hogy miről kell gondolkodnunk. Nem a csúnyáról és a szennyről, hanem az igazságosról, a tisztességesről, a tisztáról, a kedvesről, a jóhírűről, a dicséretesről. Igaz, sok a mi népünk emberi gyengesége és nyomorúsága, de az éremnek van másik oldala is. Hisz nagy költőnk világosan megmondta, hogy „Ami csak szépség, s ami reménység, mind ti vagytok a Tisza körül". Igaz ugyan, hogy így folytatja: „nincs a világon még ennyi bánat, ennyi láncosa nincs még a világnak, és nincs ennyi nagy éhség". De miért koncentrálunk mi a bánatra, a láncra és az éhségre, mikor ugyanannyi erővel koncentrálhatunk a szépségre és reménységre.

Mindent lehet különböző szemszögekből nézni. Én még nagyon jól emlékszem arra, amikor gyermekkoromban meglátogattuk keresztszüleimet, a bárcai református lelkészt, nt. Lengyel Andrást. A keresztanyám, az Emma néni, bázeli születésű svájci leány, aki vissza is költözött keresztapám halála után Svájcba, de egész életét végigszolgálta a Felvidéken és Magyarországon, mint magyar papné. Ebben a szolgálatban benne volt a depresszió, a háború, a deportálás és a kitelepítés is. Amikor megérkeztünk Bárcára, éppen vendégeik voltak, a szolgabíró és a felesége. Lévén szerda este, és nagyon esős idő, a bárcai gyülekezet egyszerű tagjai bibliaórára gyülekeztek a papiak ebédlőjében. Természetesen a fekete csizmás falusi emberek és asszonyok hosszú sora bizony nagyon sok csizmára tapadt sárral jött be a nagytiszteletű asszony gyönyörűen szőnyegezett ebédlőjébe. A bibliaóra végeztével, borozgatás közben, a főszolgabíró felesége így fordult keresztanyámhoz: „Emmike, hogy tudod te azt eltűrni, hogy ezek a csizmások így besározzák a te gyönyörű ebédlőszőnyegedet?” Mire keresztanyám egyszerűen így válaszolt: „Tudod lelkem, a Mindenható Isten nem fogja azt megkérdezni, hogy hogy nézett ki az ebédlőszőnyeg, de azt meg fogja

96