Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)
Európa
Tangagardében október 21—13-án. „A keresztény egység bibliai alapja és parancsa” cimen Molnár Veress Pál lelkész, „Hogy egyek legyenek. — Kik? Egy vallás — sok felekezet.” „A kereszténység mai képe” kérdésről pedig Szigethy Sándor tanár/lelkész tartott előadást. „Az egység Lelke és lelkülete” igei üzenetét Koltai Rezső lelkész hirdette az ünnepi úrvacsorái istentiszteleten. „Az egyház egysége” témáról dia-estet Szigethy Sándor tanár tartott. Végezetül egy szívet-lelket gyönyörködtető, művészi házihangversenyben volt részünk a már jól ismert Mokkos és Horváth család előadásában. A befejező esti áhítatot Molnár Veres Pál lelkész tartotta. Mint az elmúlt év rendkívüli eseményét kell megemlítenünk, hogy a romániai szomorú fejlemények következtében, erdélyi magyar menekültjeink száma Svédországban is egyre nő. Több mint 400 erdélyi testvérünkkel találkoztunk valamilyen formában a svédországi menekülttáborokban. Számukra új, állandójellegű istentiszteleti hely lett Sölvesborg, ahol a helyi, kizárólag erdélyi menekültekből alakult közösséget a környékbeli, régebben letelepedettek kis serege is erősíti. Múlt évi gyülekezeti munkánk a számok tükrében: 14 svédországi gyülekezetünkben 82, Norvégiában 9, Dániában 1 alkalommal tartottunk istentiszteletet, összesen 4266 résztvevővel. Összehasonlítva az 1987-es évvel, 591-el gyarapodott a résztvevők száma. Az úrvacsorát 30 esetben szolgáltattuk ki, 470 résztvevő számára. 36 bibliaórai találkozón 570-en vettek részt. Stockholm, Malmö, Göteborg és Helsingborg presbitériuma összesen 16 alkalommal tartott értekezletet. Vendéglelkészek és bibliaköri vezetők a következők voltak: Alvring Barbro, Grebestad; Dóka Mária, Oslo; Fogarassi Éva teológus, Helsingborg; Malmö; Molnár Veress Pál, Grebastad; Göteborg; Stockholm; Tangagarde; Pósfay György (Genf), Oslo; Szigethy Sándor tanár/lelkész, Tangagarde; Szilas Attila, Koppenhága; Tangagarde; Tóth Lajos tanár, Malmö; Kellner Ilona, Tangagarde. A norvégiai és dániai gyülekezetekben is általában svédországi lelkészeink szolgálnak. Esketés: Vysehrad György és Lakó Melinda, malmöi, Kalviainen Arne és Waldetoft Erzsébet borasi, Heim Zoltán és Guti Edith katrineholmi testvéreink tartották esükvőjüket Koltai Rezső lelkész szolgálatával. Keresztelés: Szentiványi Éva, Szentiványi István, Oláh Sára Judith, Oláh Julia Eszter, Vyserad Attila Markus, Mátyás Ist276