Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)
A történelmi Magyarország határain kívül élő evangélikusok között végzett lelkigondozói munka
Németországba voltak kénytelenek áttelepülni; a Református Konvent megbízta Nagy Sándor volt bukaresti lelkészt (aki a fennálló helyzet miatt nem tudott visszatérni gyülekezetébe), a Németországba került református vallású polgári személyek lelki gondozásának a megszervezésével. Mivel akkor az evangélikusok egyházi vezetősége nem volt abban a helyzetben, hogy hasonló megbízást adjon egy evangélikus lelkésznek, Nagy Sándor szolgálata eleinte magyar protestáns jellegű volt. Szinte a háború utolsó hónapjaiban, amikor a magyar honvédség egyes alakulataival evangélikus tábori lelkészek is német területre jutottak, kapott Egyed Aladár volt szegedi, majd ceglédi lelkész D. Kapi Béla győri evangélikus püspöktől hasonló szolgálat megszervezésére megbízást. Ennek az lett az eredménye, hogy a háború befejezése után sikerült szinte minden menekülteket és katonákat összegyűjtő táborba vagy olyan helyeken, ahol nagyobb számban kerültek magyarok, rendszeres istentiszteleteket tartani. Ezeket — szinte a kezdet-kezdetétől fogva — minden magyar protestáns látogatta, így hamarosan szükségessé vált a két egyház lelkigondozói munkájának a koordinálása, amely — egyes nehézségek áthidalása utón — sikerült is. Egyed Aladár szolgálatát később Asbóth Gyula v. tábori alesperes vette át. Németország angol zónájában Kórolyfalvi Béla szolgált, amíg Angliába nem tette át működésének a székhelyét (ahonnan később Kanadába telepedett át). Ausztriában főleg Nagy József, a németországi amerikai zónában a már említett Egyed Aladár, Asbóth Gyula, Belopotoczky Lajos lelkészek, Juhász Imre teológus és mások tevékenykedtek. A legutóbb említett négy személy, a 40-es évek végén, az ötvenes évek elején, az Egyesült Államokba telepedett át és ott hamarosan egyházi szolgálatba állhatták. Ezekben az időkben híveik közül is sokan átvándoroltak tengerentúli országokba, mégpedig nem csak Észak-Amerikába, hanem Dél-Amerikába és Ausztráliába is. Hamar nyilvánvalóvá vált az is, hogy sokan nem kívánnak (vagy nem tudnak!) Ausztriából és Németország nyugati övezeteiből tovább vándorolni (a Magyarországra való visszatérés időszaka gyakorlatilag 1947 elején befejeződött!) és szükségessé vált a németországi lelkigondozói munka gyülekezeti alapokra való helyezése. így 1947-ben Stuttgartban sor került egy Magyar Evangélikus Gyülekezet megszervezésére, amelynek első lelkésze Kótsch Lajos v. lajoskomáromi lelkipásztor lett. A magyar hagyományok szerint, a Württemberg területén élő evangélikusok mellett (akik között sok németként kitelepített, de magyarul beszélő hittestvérrel is találkozott!), az odakerült reformátusokat is gondozta. Ez a gyülekezet ma is fennáll és 82
