Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Nt. Kovács Pál: "Ajánljuk magunkat mindenben…"

Az unokák virágot szednek a Nyugdíjasok faluja egyik nagymamájának. pedig éppen nem. így mást nem tehettünk, páran a munka „mé­lyére eveztünk”. Túl mélyre, ahol sokszor kishitűen azt érezzük, hogy elveszünk. Hála és köszönet az ohiói bizottság tagjai felé, és mindfizok felé, akik átérzik, megértik, segítik ügyünk sikeré­nek kibontakoztatását. Elsőnek említem Solymosi Aladár ked­ves barátomat, akinek hűséges munkája nélkül eddig el sem jut­hattunk volna, és akihez helyileg is összefut a tervezés és ügy­vitel naponkénti gondja, majd Farkas Sándort; a munkában is jó társat és barátot úgyis, mint a munkafolyamatok jegyzőjét. Köszönöm a Felügyelő Bizottság tagjainak személyes törő­dését, támogatását és munkájukat, amellyel a Bethlen Otthon életében az elmúlt esztendőben is bármilyen formában résztvet­­tek és segítettek. Feleségemnek köszönöm, hogy szolgálatomban is nemcsak megértő, türelmes társam, de intézetünknek igen lelkiismeretes, kínosan gondos dietistája, háztartási felügyelője, és mindenese, ha arra van szükség. Hálásak vagyunk az egyhá­zainktól kapott, és egyéni adományokért. Milyen jó, ha vannak olyan társak, akiknek személyes és közös bizonyságtevése által remélhető az öröm, békesség, gya­rapodás, áldás az egyén és a köz javára. 38 Kovács Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom