Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

In memoriam

LESKÓ BÉLA 1922-1988

Amikor egy gyülekezet 45. életévébe lép, még nem lehet ősökről írni, hiszen csak egy emberöltő haladt át történelme színpadán, de az emigrációban alakult közösségekben az évek száma nem ugyanannyit jelent, mint békés körülmények között szerveződött gyülekezetek életében.

Menekültekből növekvő evangélikus gyülekezetei kevesen szerveztek. Különösképpen olyan messze a magyar hazától, mint Buenos Aires Argentínában. Nem mindegy az, hogy egy közösség önként kitelepülő bevándorlókból áll, vagy a sors vihara által messzeszórt menekültekből.

Svédországi ösztöndíjas tanulmányútja végén, amikor magisztrátust szerzett a hittudományból, a harmincadik életévében járó Leskó Béla elfogadta az Argentínába sodródott magyar evangélikusok meghívását, hogy lelkipásztoruk legyen.

Két esztendeig tartó szervező munka eredményeként, 1954- ben megalakult Buenos Airesben, a Krisztus Keresztje magyar evangélikus gyülekezet, közel nyolcvan alapító taggal.

Már a Hitünk első száma megadta Leskó Béla tollából a nyitány alaphangját: a gyülekezet hitét, amely a Szentlélek mindig megújuló ajándéka.

„Büszkék vagyunk őseink hitére és a mártiromságra, amit annyiszor kellett vállalniuk ezért (az evangéliumi} hitért. De vajon tovább adjuk-e ezt a hitet gyermekeinknek? Vagy büszkék vagyunk papi őseinkre? Nevelünk-e hát újabb papokat? Tudjuk-e még, hogy mi a mi hitünk? Vagy mindez nem lehetséges Már? hisszük, hogy lehetséges! Apáinktól kincseket kaptunk. Ezeket meg kell őriznünk és tovább kell adnunk. Hisszük, hogy ezért engedte meg Isten ennek a szolgálatnak a megindulását."

Amikor 1987-ben, a gyülekezetünkben elbúcsúztunk tőle, elmondotta, hogy miként szeretné élete következő tíz évét eltölteni. Tele volt életerővel, tervekkel. Ezután nem azt fogom csinálni, amit mások hárítanak rám, mint feladatokat, hanem inkább azt, amit mindig szerettem volna csinálni, de eddig nem jutottam hozzá...

Boldogan tervezett tíz esztendőből tíz hónap lett. Amint mi is, úgy ő is átlátta, hogy megtett mindent, ami erejéből, tehetségéből elvégezhető volt élete hatvanhat esztendeje során.

Ebben a jó munkában nagyban segítette felesége Éva és három gyermeke. Szolgálatait elismerte az egyetemes evangélikus egyház, ezért tüntették ki 1958-ban díszdoktorátussal az Észak- Amerika-i Susquehanna egyetemen.

Istenbe vetett hittel hisszük és reméljük, hogy a közölt teo-309