Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)
Az Amerikai Magyar Református Egyház
Egyházunk tisztviselői: gondnok Jenei József, algondnok Bogár Imre, jegyző Waldner János, pénztárnok Mrs. Margaret Tűre, segédpénztárnok Beke S. Antal, ellenőr Hegedűs Géza, trustee-k Beke C. Antal és Mrs. Margaret N. Erő. Az Úrnak 1988. esztendeje gyülekezetünkben a béke és csendes munkálkodás éve volt. Istentiszteleteinket minden vasárnap és ünnepnap megtartottuk mind magyarul mind angolul. A presbitérium gyűléseit, kivéve két nyári hónapot, rendesen megtartotta. Gondoskodott arról, hogy az egyház minden épülete rendben, tisztán legyen tartva és hogy minden szükséges javítás elvégeztessék. Az egyház keretén belül munkálkodó csoportok, munkájukat a már megszokott szorgalommal és Isten és Egyház iránti szeretettel végezték. A Lórántffy Zsuzsanna Nőegylet elnöke Margaret Schmidt. Az elmúlt év folyamán a márciusi presbiter-ebédet és a reformáció-ebédet készítették és szolgálták fel. De ezen kívül több alkalommal készítettek kisebb vagy nagyobb csoport számára ebédet, illetve vacsorát. Nőtestvéreinket mindég az vezette, hogy mindenek előtt egyházunk jó hírnevét megtartsák és ugyanakkor segíteni tudják az egyházat. Decemberben egy nagy hűtőszekrényt vettek a konyha számára, karácsonyra pedig 3500.00 dollár adományt adtak az egyháznak. Gyűléseiket a hónap első vasárnapján tartják. A Women’s Guild elnöke Margaret N. Ernő. A Women’s Guild tagjai az elmúlt esztendőben több alkalommal töltöttkáposztát árusítottak. Volt alkalom, hogy rendelésre 300 tucatot kellett csinálniuk. Ugyanakkor sütemény-vásárokat is tartottak. A legtöbb munkát a karácsonyi bazárral kapcsolatban végezték. Már az év elején megkezdték a „quilt” és a többi kézimunka készítését. Gyűléseiket a hónap első keddjén tartják, de minden kedden este összejönnek a bazár előkészítésére. A Women’s Guild templomunkat húsvétra és karácsonyra virágokkal díszíti. Az elmúlt esztendőben 5000.00 dollár adományt adtak az egyháznak. A Magyar Senior Club folytatja tevékenységeit. A tagság továbbra is 110, mert az alsó teremben csak ennyinek van hely. De van egy várakozó névsor. Kirándulások gyakoriak voltak az elmúlt évben. Az Ifjúsági Egylet is folytatja tevékenységét. Amint fiatal testvéreink felnőnek, mind nehezebb őket összehozni, mert a sportokon kívül jó néhányan dolgoznak is. Ennek ellenére, habár mindenki nem jön minden gyűlésre, mindig vannak elegen, TRENTON, NJ Lelkipásztor: Adorján Kálmán 197